Hittudományi Folyóirat 14. (1903)
Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról
AZ EGYHÁZI SZÓNOKLATRÓL. 125 és előítéleteiteket, hogy nyújtsanak felvilágosítást, meddig élhettek, hanem vegyétek figyelembe az evangélium szavát és intelmeit. Ne küldjétek, mint Ochoziás Akkaronba, hogy az ottani bálványt megkérdezzétek, vájjon éltetek fonala nem szakad-e meg (Kir. IV. 1. 2.), holott pedig van Isten Izraelben, aki megparancsolta, hogy rendelkezzetek házatokban, mert minden bizonynyal meg- haltok. Nézzétek, birátok az ajtó előtt áll és kopog; hallgassatok szavára és ne vessétek meg intelmeit, hogy, ha majd végül nektek szól, éberen találjon benneteket: akkor majd maga mellé ültet benneteket, és körüljárva, szolgálni fog paradicsomának örökké tartó vendégségénél tinektek is. PÉLDA. (Egység, határozottan kidomborodó tárgy, kifejtés, rendezettség, szervi összefüggés és gondolatmenet stb. történeti beszédben.) Mit köszön Magyarország a kereszténységnek ? Dr. Bézbányay József. »Általam uralkodnak a királyok, és a törvényalkotók igaz Ítéletet általam állapítanak meg.« Példab. 8, 15. A halhatatlanságnak titokzatos könyve tárul fel előttünk ma, Ajtatos Hallgatóim! hogy mi, magyarok, abból leolvassuk egy nagy férfiúnak életét és emlékezetét, aki hatalmas, egész világot átölelő szellemével hazát teremtett, bajnok népet fegyelmezett meg és istenes törvényekre oktatott, akinek vaskarja megfékezte a pogány׳■ szellemeket és őket a kereszténység szelíd igájába hajtotta. Hogy leolvassuk onnan annak a férfiúnak történetét, akinek nagy nevét nemzetünk a halhatatlanok sorában a legelső lapra jegyezte fel. Méltán. Mert ha a hős, a nagy fejedelem, a bölcs törvényhozó megérdemlik, hogy a történet számukra a halhatatlanok között helyet tartson fönn és nevöket babérral övezze az utókor, bizonyára nem kevésbbé megérdemli ezt az, aki menten minden haszontól, dicsőség reménye nélkül, apostolként járta be ezt az országot, hogy a barbár népet Istennek megnyerje és nemesebb erkölcsökre oktassa, a szegényeknek, özvegyeknek, árváknak atyja legyen és, akinek nehéz időben, minden oldalról fenyegető veszélyek között, sikerült oly erős intézménynek megvetni alapját, amely a feltámadó viharokkal szemben is, sok századon át épen és megingathatatlanúl fennállott! De mit mondjunk mi, magyarok, ma, s mily hálaérzelmekkel kell, hogy a Gondviselés iránt elteljünk, akik azt látjuk, hogy
