Hittudományi Folyóirat 14. (1903)

Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról

DR. RÉZBÁNYAY JÓZSEF.

mindeme magasztos vonások és fejedelmi tulajdonok egy jótevőnk- ben, egyetlen apostoli férfiúban egyesülne]!! — Isten »kinek gondviselése kormányoz mindeneket« (Bölcs. 14. 3.) aki késő nemzedékekre kiható terveit évszázadokkal előre látja és azokat annak idején bámulatra ragadó bölcseséggel, hathatósan foganasitja, »nemzetünket nagy dolgokra hívta meg, tudniillik a szomszéd országokra és népekre nézve a keresztény hit és műveltség előőrsévé magyar népünket és országunkat választván ki, a hon- alapító Árpád fejedelmi véréből támasztott oly szive szerint való férfiút, kit immár kilenc századja, hogy »szent és apostoli« dicső névvel tisztelünk mindnyájan. Szent István, nemzetünk áldott apostola, a nagy és dicső férfiú, ki a magyar népnek keresztény Bitre térítésében és újonnan nyert hazájában való biztosításában vért és áldozatot és semmi fáradalmat nem kímélve, jövendő fennállásának és fennmaradásának a keresztény katholikus hitben szitárd alapot vetett és oly talpkövet állított, mely ezen országot és nemzetet, a minden oldalról tóduló viharok között is bizton megoltalmazta. Ezzel, hogy egyéb jótéteményeit ne is említsük: mint a magyar utasok számára Rómában, Jeruzsálemben, Konstanti- nápolybán és Ravennában emelt ájtatos intézeteit, templomait és kórházait, melyek úgy a haza határain belül, mint azon túl fennen hirdetik nagy nevét, bőkezűségét s a szegények iránt való fejedelmi jótékonyságát, — nemzetét oly talapzatra helyezte és oly magaslatra emelte, hogy az hír, dicsőség s jólét tekintetében az akkori népekkel bátran mérkőzhetett!

Ezzel mintegy ujjal mutat rá a halhatatlanság útjára és az élet könyvére, mely ma, a nagy szentnek kilencszázados emlékünnepén élénkbe tárul, hogy mi, magyarok, abból egy nemzet életének titkát leolvashassuk, hogy a nemzet borongó századaiba, a nemzet jövőjébe betekintsünk és az Isten jósszavát abból megértvén, helyesen élni megtanuljunk!

Azóta immár elmúlott kilenc század! Lelkünk visszarepül a dicsőségtől sugárzó múltba és a századok előtt, az idők végte- lenének mérföldjelzőjénél megállapodva, eltűnődik viszontagságai- nak okán és önkénytelenül is felveti a kérdést, mi volt ez a nagy örökség nemzetünkre nézve a múltban és mi hasznot húzhat még belőle a jövendőben ? Mi volt a kereszténység hazánkra egykor és mi lehet az reá a jövendő századokban? — Méltó tárgyul szolgálhat ez az elmélkedésre ma, amidőn egy évszázad alkonyán és egy épen most búcsúzó viszontagságos évezrednek mesgyéjén állunk, egyfelől visszatekintve a dicsőségesen aláha- nyatló múltba, másfelől a kétes jövendőbe tekintve szemünkkel! Méltó, hogy megfontolás tárgyává tegyük e kérdést ma, amidőn

126