Hittudományi Folyóirat 13. (1902)

Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról

88

DR. RÉZBÁNYÁT JÓZSEF.

sóge, sem a másvilágon az örök dicsőséget nem nagyon kajhászszák.

Mások meg világi célokra használják fel a szószéket, hogy megbámultassák magukat, görögül és latinul beszél- nek s mintha csak színpadon, vagy törvényszék előtt vol- nának, oly agitálást visznek végbe!

Méltán fakadhatott ki La-Bruyére 1 kora franczia pró- dikátorai ellen: »Az egyházi szónoklat — úgymond látványosság lett . . . már nem hallgatják a szónokot koino- lyan: ezer között egyik neme a szórakozásnak ... a profán ékesszólás a törvényszéktől a szószékre van áthelyezve . . . latinul beszéltek és sokáig asszonyok és szatócsok előtt görögül is idéztek . . . végül száműzték a scholastikát a nagyvárosok összes szószékeiről, falvak- és mezővárosokba utasították a paraszt és vinczellór okulására és üdvére.«

Mindezen indító okok alacsonyak. Nem ez kell, hogy lelkesítse a papot az egyházi szónoklatban. Neki nem cső- dáltatnia kell magát, hanem az embert, a halhatatlan lel- két kell keresnie, megmentenie azt, ami elveszett, mint »az Isten Fia azért jött, hogy keresse és megmentse azt, ami elveszett vala.«2

»Ugyan honnét van az, hogy Demosthenes nyerte el, az egész világ ítélete és elismerése szerint, az elsőség pál- máját az ékesszólás terén, holott oly hatalmas versenytársai voltak az athéni senatusban ? Talán nagyobb tehetsége volt mint amazoknak, vagy szelleme emelkedett túl rajtuk ? Aligha. Tehát miben múlta őket fölül ? Abban, hogy magasz- tos célja volt. Demosthenest nem lelkesíté más mint a hon- szeretet: ez vezette, ez uralkodott lényén egészen. Innen van, hogy nála minden oly tiszta, találó, világos, alapos, hogy meghódít, magával ragad; innen van, hogy Görögország legnagyobb szónokának ismerik el; míg amazok, kiknek nem volt más céljuk, mint hogy az atheneiek tetszését meg- nyerjek, a sokaságot gyönyörködtessék, hiú dicséretet és

1 La Bruyére. Garactéres. Chap. L’Eloquence.

» Máté 18, 11.