Hittudományi Folyóirat 13. (1902)
Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról
AZ EGYHÁZI SZÓNOKLATRÓL. 89 nyomorult tapsot arassanak, nem értek el mást, mint hogy declamatori dicsőségre jutottak, vagy sophisták hírében állottak.« 1 Ha tehát a lelkipásztor él-hal híveiért, ha őszintén szívén hordozza Isten dicsőségét s azoknak lelki üdvét, az oly lángoló szavakban fog érzelmeinek kifejezést adni, oly értelmesen, gyakorlatilag, oly kenetesen fog beszólni, hogy bizonynyal meghódítja, alattvalóit. Az már természettől nagy szónok lesz! Mennyire szomorú, midőn papok is úgy ítélnek a beszéd értéke felől: hogy »szép hangja«, »rokonszenves alakja van« stb. Mintha attól függne a szónoklat sikere! Lehet valakinek rossz hangja — aminthogy Demosthenes- nek is tényleg rossz hangja volt! — és lehet belőle még a világ legnagyobb egyházi szónoka. Mert a beszéd értéke a lelki üdvösségre gyakorolt hatástól függ, s nem a szép hangtól, sem a.z alaktól, sem attól, hogy hány hónapig tanulta be a szónok beszédét! Mindezt a színpadon keresik! Az egyházi szónoklat erejének és értékének más a mértéke! Az egyházi szónoknak a lelkek üdvét s nem a hívek csodálatát kell keresnie! A szónok egészen a híveké, csak ő értők van a szószéken, csak ő értök beszél, tesz mindent. Minden, ami nem értők, hanem más célból történik, nem oda való és elhibázott. Azért minden szónoknak ajánlanák, hogy kérdezze meg, mielőtt a szószékre lep: azért lépek-e a szószékre, hogy a hallgatóknak használjak, azoknak lelki üdvét moz- dítsam elő, vagy csak magamórt, hogy hiú dicsőséget, táp- sót, babért arassak? Azért írtam-e minden szót, hogy ezt a célt előmozdítsam, vagy csak hogy magamat megbámul- tassam, hogy csodálkozást keltsek ? Alkalmas-e minden szó arra, amelyet kimondok, hogy a hívek lelki üdvét valóban előmozdítsam, avagy nem ? Ha nem, törlendő! Oh! ha így fogná fel az egyházi szónok hivatását, mi 1 Guisbert. U. ott.
