Hittudományi Folyóirat 13. (1902)
-k. -c.: Jézus Krisztus kínszenvedésének ereklyéi
JÉZUS KRISZTUS KÍNSZENVEDÉSÉNEK EREKLYÉI. 83 ■st'ges, habár hasonló módszer a bizonyítás körül tévedésre vezethet, sőt gyakran vezetett is. Elvégre is minden egyes ׳esetben ez az ájtatos tisztelet ennek főtárgyára irányul, vagyis ama szent személyiségek iránt nyilvánul, kikre az ereklyék vonatkoznak még akkor is, ha ez ereklyék nem is származnak azoktól a szentektől, akiknek tulajdonítják.« Maga Leibnitz sem volt más véleményen, midőn kije- lenté, hogy ha a hiteleseknek tartott ereklyék tényleg nem is volnának valódiak, »ez a tény semmi jelentőséggel sem bírhat«, mivel elvégre is minden esetben a tisztelet Istenre irányul.1 Bossuet már előbb alkalmazta ezt a tanelvet az erek- lyékre, nevezetesen a kínszenvedés oly ereklyéire is, melyek sokkal kétesebb eredetűek, mint aminőket itt tárgyaltunk. »Hogy tiszteletben kell tartani —írja a nagy püspök — mindazt, ami a Megváltó testétől származik, ama szeretet okáért, melylyel irántunk viseltetett, és mindazt, ami ennél- fogva alkalmas arra, hogy eme széretetére emlékeztessen, mint a könnyek és vér, melyet bűneinkért ontott, mint izzadtsága, melyet szent és szakadatlan munkálkodása oko- zott, és más hasonló dolgok: ezt nem lehet tagadni, anélkül, hogy ne legyünk érzéketlenek annyi jósága iránt. Az egy- ház nem határozza meg, vájjon megmaradt-e valami abból a vérből s könnyekből; sőt e tekintetben megtűri bizonyos egyházak hagyományát a nélkül, hogy sokat kelljen a szár- mazás kimutatásával törődni. Ez közömbös és nem érinti a vallás alapját. Csak arra kell önöket figyelmeztetnem, hogy a vér s könnyek, melyeket mint Jézus Krisztustól valókat őriznek, rendesen nem egyebek, mint a vér s könnyek, melyek állítólag bizonyos feszületekből csordultak ki különös alkalmakkor, és amelyeket bizonyos egyházak a -csoda emlékére megőriztek: jámbor gondolatok ezek, melye- két azonban az egyház olyanokul enged tartani, amilyenek, és amelyek nem képezik s nem képezhetik a hitnek tárgyát.2 B. —le. —c. 1 Leibnitz: Systema Theologicum. Mainz, 1820., 195. old. 3 Bossuet: Lettres sur l’adoration de la Croix. — Oeuvres, 1817. kiadás, XXV. 64. 6*