Hittudományi Folyóirat 13. (1902)
Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról
AZ EGYHÁZI SZÓNOKLATRÓL. Előszó. Letűntek már azok a századok, amikor még, a kérész- tónység kezdő korában, ezrével özönlöttek az Isten házába, hogy egy Aranyszájú sz. Jánost, sz. Ambrust, vagy Ágos- tont halljanak, s amikor, hogy Savonarolát hallhassák, már az előző éjjelen elfoglalták helyeiket az egyházban, és amikor egy Kapisztrán sz. János vagy húszezer ember előtt prédikált a szabadban! De azért a szónoklat, amely egy Demosthenest, egy Cicerót világra szóló hatalommá tett, amely megrázkódtatott s föllelkesített százezreket, ma is megtartotta varázsát. A nép ma is százezrével hódol meg a szónoki erő hatalmának, s a nemzetek vetélkedve sietnek letenni a nagy diotátoroknak lábai elé a koszorút, akik a szó hatalmával hódították meg a nagy sokaságot! De mit mondjunk mi, az egyház szolgái, az egyházi szónoklat mai hódító erejéről? Mert bár, ha a nép nem özönlik is ezrével, mint hajdanában, az Úr házába, azért az Isten igéje nem szűnt meg az lenni, ami, s ami volt mindig: az Úr szava népéhez: az evangélium, az üdvösség igéje, amelynek feladata, hogy a világot Krisztus igája alá hajtsa és az egész emberiséget meghódítsa és boldogítsa és amely az egész emberiséget meg is hódítja és boldogítja is, ha majdan az igazi kereszténység szelleme hatja át az egész emberiséget! Az egyházi szónok — mond Bellefroid — az Isten igéjének hirdetője, »az ég Urának küldötte, hírnöke az
