Hittudományi Folyóirat 13. (1902)

Dr. Kováts Sándor: A csanádi papnevelő-intézet reformált tanterve

742 HITTUDOMÁNYI MOZGALMAK, VEGYESEK. baj, hogy kevés a casuista művek száma, úgyszólván egyedül áll Gury casns conscientiae, modern Casuistika-kisérlet = Casus conscientiae, his praesertim temporibus accomodati, cura et studio P. V. 2 vol.; legújabban adott ki Lehmkuhl nagyobb casuistikát, egyelőre csak az egyik kötet jelent meg. Mindenesetre jelentékeny és utánzandó újítás tehát a csanádi papnevelőben, hogy úgy az erkölcsbölcsei etet, 1897. r mint a casuistikus gyakorlatok1 1899. behatóbb művelését, alulírott kezdeményezésére meghonosítottuk, amivel az er- kölcstan sikeres tanításának mindkét nélkülözhetetlen fel- tételét megvalósítottuk. Ami az óraszámot illeti, a Collegium Romanumban két évig tanítják az erkölcstant naponta 1, összesen heti 5 órá- bán, de a casuistikus gyakorlatok négy évig tartanak heti 1 órában. A freiburgi katholikus egyetemen a kisebb tan- folyam két éven át tanul erkölcstant heti 5 elméleti és 2 gyakorlati órában, a nagyobb tanfolyam 4 éven át heti 5 előadási és 1 gyakorlati órában, sz. Tamás Summája (I־a> ITae et II־a II-־ae) alapján. Az innsbrucki egyetem hit- tani karán az erkölcstant két évig tanítják heti 5 előadó és 1 gyakorló órában. — A szerajevói papnevelőben két éven át heti 5l/2 előadó és 1 gyakorló órában. Tekintetbe véve tehát, hogy a csanádi papnevelőben 3 féléven át heti 9 órában tanítják az erkölcstant, bátran mondhatjuk, hogy a fentiekhez képest behatóan tanulják, nagy óraszámot fór- dítanak reá. És ez helyesen is van így, mert ez a dogmatika után a második legfontosabb tantárgy, hiszen a középkorban ezt a kettőt együtt tanították (Theologia-Dogmatica et Moralis) és 1 Erről már Csajághy törvényei intézkednek §. 30. TJt alumni nostri ín administrando Poenit. sacramento, ex quo animarum salus, et sua cujusque salus pendet, postulato s. Trid. Synodi sess. XXIII. cap. 18. conformiter rite instituantur’ et s. Pii V-i votum : Dentur idonei confessarii. ecce christifidelium plena reformatio, impleatur, Theologos seniores spiritualis in modo audiendi confessiones, methodo practica per casuum conscientiae explanationem semel in hebdomade instituet.

Next

/
Thumbnails
Contents