Hittudományi Folyóirat 13. (1902)

Acsay Ferenc: A hitszónoklati képzés kérdéséhez

736

HITTUDOMÁNYI MOZGALMAK, VEGYESEK.

kell alaposan vezetnie az ifjúságot, mert így fogja nővén- dókeit a szép stílusra vezetni, szóban és írásban egyaránt. Pedig erre nekünk nagy szükségünk van, mert valljuk meg, hogy sem hitszóu oklati, sem egyéb hittudományi műveink előadását nem állíthatjuk profán irodalmunk prózája mellé. Előadásuk sokszor pongyola, a mondatszerkezet laza, kuszáit, semmi gond a rhythmusra, de sokszor még csak az értei- messógre sem. Hemzsegnek a magyartalan kifejezések, az * üres, semmitmondó szólamok; pedig már az alsóbbrendű közönség is az egyes hírlapok cikkeiben önkéntelenül is meg- szokja ebben a tekintetben a nagyobb gondot és választékos- ságot. Az egyházirodalmi iskoláknak erre is nagyobb gon- dót kellene fordítaniok, de figyelemmel kellene lenniök az előadás, magyarázás és kérdezgetés közben is. Ezért sürget- tem és sürgetem, hogy havonkint legalább is egy prédi- kációt készítsen minden növendék. Aki nem gyakorol valamit, azt nagyon is könnyen elfeledi, legkönnyebben feledjük a stílust. Ezt talán nem is kell bizonyítanom. Nulla dies sine linea — egy nap se múljék el, hogy leg- alább pár sort ne fogalmazzon a fiatal növendék.

A szónoki előadás ily tanulmányozása végett állítot- tam a II. kötetben Bossuet gyászbeszédei, főleg pedig a Gondó herceg fölött mondott gyászbeszéde mellé Mascaron és Fléchier gyászbeszódeit. Hősük mindhárom esetben kiváló alak, rendkívüli lelki tulajdonságokkal,, amelyek meg- kapják az ember figyelmét. Bossuet lehatol hőse jellemének velejére; e nagyszerű jellem ragadja magával lelkét, fel- tüzeli képzeletét, ez sugalmazza azután mélységes gondo- latait, amelyek mindig a legalkalmasabb kifejezésben jelennek meg előttünk; semmi keresettség a mondatalkotás- bán, semmi ellentétesség vagy epigrammatikus egyensúlyos mondathajhászás, a gondolatok és érzelmek árnyalatai szerint kerekednek ki a mondatok, amelyekben semmi fölösleg, semmi hiány, mindig kerekdedek, rhythmikusak. — Fléchier tárgyának megkapó, feltűnő oldalait keresi, nem egy alapgondolat szerint csoportosít, hanem az egyes voná- sokat hatásvadászatra használja föl, habár méltán meg-