Hittudományi Folyóirat 13. (1902)

Melles Emil: Görög szert. kath. magyarok a nagyváradi román egyházmegyében

578 HITTUDOMÁNYI MOZGALMAK, VEGYESEK. nem terjeszkedünk ki, de a főokot megjelöljük. És ez min- denesetre a papság és a tanítóság érzülete. De kát ugyan hol öntik bele a papságba ezt az érzületet? A nagyváradi egyház- megye papnövendékei a. nagyváradi latin szert, szeminárium- bán, Szatmáron, Budapesten, Becsben, Rómában, Ungváron tanulnak. Hisz ezeken a helyeken csak nem nevelnek dáko- románokat ?! Bizonyosan nem, de ezek nem is képesek, mint az eredmény mutatja, a már előbbi neveié* behatását meg- semmisíteni. Recens imbuta servabit odorem testa diu. Hallottam, hogy a budapesti központi és a szatmári püs- pöki szeminárium növendékei mikép viselkedtek egyszer- másszor, és ép azért bizonyosnak tartom, hogy az ok még előbb van, és az nem más, mint a nagyváradi és belényesi internátusok szelleme, légiiére. Szatmár-vidéki tiszta magyar fiúk, ha pár évet töltenek ottan, tovább már magyarul beszélni sem akarnak, és hallottam panaszkodni szülőket, hogy gyermekeik Belényesen elfelejtenek magyarul. Isten csodája, hogy ily viszonyok között a nagyváradi egyházmegye területén a statisztika mégis ennyi magyar gör. katholikust talált. Ezt csak a megboldogult Pável konciliáns szellemének köszönhetni, ki a magyarságot mégis el nem nyomta, habár fejlődni nem is engedte. Ha a nagy- váradi egyházmegyében ilyenek a viszonyok, minők lehetnek a többi egyházmegyében ? A többi egyházmegyékről, mivel vegyesen vannak görög keletiekkel, az országos statisztika közrebocsátott anyagából a gör. kath. magyarok számát, elhelyezkedését megállapítani nem lehet. De az országos statisztikai hivatal nagyon közhasznú dolgot vinne véghez, ha a kezei között levő anyagot ily irányban feldolgozná, és megállapítaná azt, hogy az egyes felekezetek hívei anya- nyelv szerint hogyan oszlanak meg. A kath. egyháznál a liturgikus nyelv dolgában a legszigorúbb fegyelme a latin egyháznak van. És a latin egyháznál hazánkban mit látunk? Hogy apródikáció és a népének az istenitiszteletnél mindig a nép nyelvén történik, vegyes ez ott, ahol a nép nyelve vegyes, de a hívek saját anyanyelvükön vannak mindig ellátva. Ennyit addig

Next

/
Thumbnails
Contents