Hittudományi Folyóirat 13. (1902)
Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról
AZ EGYHÁZI SZÓNOKLATRÓL, 509 alig lehetett virágzó, minthogy maguk a politikai viszonyok is rendezetlenek voltak. A műveltség gyors lendületet vesz Nagy Kázmér idejétől, ki a krakói egyetemet alapítja 1397-ben. Ezt még kiszélesbité 1400-ban Jagelló László király. Az igehirdetés ezen időben még nem vehetett lendületet, minthogy az igehirde- tök jobbára csak idegenek voltak, s a papság még műveletlen volt. A prédikátori tiszt úgyszólva csak a miatyánk, az ap. hit- vallás és tízparancsolat elmondására szorítkozott. Volt már egy- házi ének is, melynek legrégibb maradványa a »Bogarodzica« (Isten anyja), mely első lengyel káté gyanánt szolgált s melyet sz. Adalbertnek tulajdonítanak. Hogy a XIII. században már prédikáltak Lengyelországban, következtethetjük Iwo krakói püs- pöknek a B. Szűz egyházára vonatkozó alapitó leveléből, mely- ben már a predikálás kötelezővé van téve. A ferencrendiek és dömések e tartományban már korán megtelepedvén, nagyban hozzájárultak a térítés munkájához, fáradhatatlanul hirdetvén az Isten igéjét. Főkép az ú. n. térítők voltak, akik vándorapostol- ként járták be az országot, városokat és falvakat, kereszttel kezűkben s rózsafüzérrel, zsolozsmával hónaljuk alatt, s kolostora- kát alapítottak, amelyek a művelődésnek s egyúttal a hitnek valóságos melegágyai s erődítvényei voltak. Majd e hitben buzgó időszakot pusztulás és sivárság váltá fel a tatárjárás alatt. Jakab, pápai követ panaszkodik a boroszlói zsinaton 1248-ban a papság vallási tudatlansága és járatlansága miatt. Itt kimondották, hogy a papság a néppel, evangélium után, lengyelül imádkozza a miatyánkat, hiszekegyet stb. s magyarázza a népnek az evan־ géliumot. Nankier püspök megköveteli papjaitól, mint a zsinaton, ki van mondva, hogy a hitágazatokat mind ők tudják »explicite«, s mind a híveknek »liquide et dilucide« megmagyarázzák, s ha képzettebbek, az evangéliumot is magyarázzák. Amint a decre- tumból következtethetünk, a szószékről akkor lengyelül hirdették az Isten igéjét. Csak az előkelők körében s a kir. udvarnál volt szokásban a latin prédikáció, a városokban pedig németül predi- káltak. Mivel az irodalmi nyelv a latin volt, aki azt akarta, hogy müveit megbecsüljék, annak latinul kellett müveit kiadnia. Innét van, hogy csak latin nyelvű szentbeszédekkel találkozunk : Sermones (Martinus Polomus: Marcina Polaka, Peregryna ze Szlaska, Henrika, kantora przemyskiego i Stanislawa Stojkonia). Ez mindössze, a mit a XIII. és XIV. századból ismerünk. Neve- zetesb igehirdetők e korban: sz. Adalbert, prágai püspök s vértanú (956.), sz. Szaniszló (1079.), kit Boleszlav ölt meg. Mindkettőnek iratait magasztalják, mint ékes nyelvezetűeket. Bambergi sz. Ottó, kinek több beszéde maradt fönn. (Serm. 38.) XII. század. Zdzislaiv, gneseni érsek, Gedeon, Fulko (1186—1206.), Kadlubek Vincze
