Hittudományi Folyóirat 13. (1902)

Irodalmi értesítő

412

IRODALMI ÉRTESÍTŐ.

irodalmunkat gazdagította, szónokainkat magának lekö- telezte.

]És ezzel ismertető s bíráló tisztünknek megfelel- tünk volna; ezen túl gyönyörködhetnénk a »szónok király- bán«, békésen bele élnénk magunkat abba a fenséges hangú- latba, melyben felemelte hallgatóit akkor, mikor remek beszédeit a »napkirály« előtt elmondotta. Ha nem volna az a kettős bevezető, a melyben név szerint vannak aposztro- fáivá mindazok, kik hét év előtt az I. kötetet istertették és bírálták; köztük szerénységünk is, kik az I. kötetet a »Hit- tudományi Folyóirat «-bán (1895. 577—587. old.) ismertettük.

Nem azért szólunk most tüzetesebben, mert névszerint vagyunk felhíva, sem azért, hogy a tudós értekező urat szerény nézetünknek megnyerjük — erről a reményről tel- jesen letettünk, mert a II. kötet fentartja az I. kötet összes vitatott nézeteit, sőt folytatja az összenézést époszszal, drámával, Zrínyivel, Shaksperevel, — sőt Pázmány Péterünk- tői a »szónoki tehetséget« is megvonja,1 — sőt betetőzi ezzel: »Ha azonban Bossuet egyetlenegy embert sem terített volna is jó útra, sőt többet mondok, ha soha egyetlen beszé- dét sem mondotta volna is el, akkor is a világ első szónoka volna.« 2 Meghagynák szó nélkül e kedvelt módszerének továbbfejlesztésében, ha ezt külön könyvbe tenné s nem Bossuet prédikációinak azzal a kiadásával kapcsolatban, melyet ifjú papoknak, ifjú egyházi szónokoknak szánt. Gyenge szavunkat fel kell emelnünk az ellen, hogy az egy- házi beszéd alapelvei s végső céljába ütköző elmélet rájuk zavarólag ne hasson. Vitatkozásba ezen túl nem bocsátkozunk. Mi azt tartjuk, hogy a prédikálás Jézus által kiszemelt, felavatott s rendelt eszköz arra, hogy általa az ő szent hite az emberek közt elterjeszttessék, fentarttassék, a bűnösök megtéríttessenek, az igazak a jóban megtarttassanak s az emberiség Istenben vezettessék. Azt tartjuk, hogy ez az eszköz Jézus választása és rendelése folytán a szentségek

■ II. köt. XI. 1.

י I. h. XIII. 1.