Hittudományi Folyóirat 13. (1902)
V. S.: Tolsztoj a keresztény vallásról
346 TOLSZTOJ A KERESZTÉNY VALLÁSRÓL. csak le kell mondani a világi hiúságokról s öntudatára jutni gyarlóságának, ami az evangélium szerint leginkább gyér- mekek és együgyűek sajátja. Ezért látjuk, hogy a legegy- szerűbb, legtanulatlanabb emberek sajátítják el oly tisztán a legmagasabb keresztény életfelfogást, míg a legképzettebbek nyers pogányságban vannak elmerülve. Példának okáért magas látó körrel bíró és felvilágosult emberek teszik magukévá az életnek azt a schopenhaueri felfogását, mely a személyes jólérzés és fájdalmatlanság biztosításában áll, vagy a tanult egyházfőnöknek azt a meggyőződését, mely a lelki üdvösséget a kegyszerekhez látja kötve, holott ugyanakkor egy olvasni sem tudó orosz sectarianus paraszt a legkönnyebb eszkö- zökkel jut el ugyanarra a magas életfelfogásra, mely a világ legnagyobb bölcseit, egy Epictetust, Marcus Aureliust, Sene- cát jellemzi. Ki kell jelentenünk, hogy ennek a mystikus, sejtelmes ösztönnek, mely tehát sem nem tudományos, sem nem filozofikus, hanem a szó legteljesebb értelmében közvetet- len természetű, maga Tolsztoj sem bir más nevet adni, mint amit theologiai értelemben JcijelenténneJc nevezünk. Tényleg úgy magyarázza azt, mint a végtelen szellem meg- nyilatkozását az emberben. De arra sem bir Tolsztoj feleletet adni, hogy van az, hogy ezer évvel ezelőtt az emberek képtelenek voltak meg- érteni, hogy létcéljaikat nem meríti ki az egyéni boldogulás, s hogy sok időnek kellett eltelnie, míg eljött a kor, amidőn az élet magasabb család-állam-társadalmi eszménye föltárult gondolkozásuk előtt. Es mikor végre a keresztény világfel- fogás győzelmesen tört utat magának az emberi civilizáció- bán, honnan van az, hogy épen egy bizonyos időben, egy meghatározott helyen, egy bizonyos embernek vagy emberek- nek jelentkezett először? Hagyjuk e kérdéseket, melyekre úgy sem nyerünk Tolsztojtól feleletet, s vizsgáljuk inkább, hogy minek tulaj- donítja ő a keresztény humanismus terjedésének akadályait ? Oka ennek Tolsztoj szerint, hogy korunk vezórszellemei a renaissancetól föltámasztott pogány életfilozófia által
