Hittudományi Folyóirat 13. (1902)
V. S.: Tolsztoj a keresztény vallásról
TOLSZTOJ A KERESZTÉNY VALLÁSRÓL. 343 testületi élete, s valamennyi nationalista sectáé, egyházi beszédeikkel, zsoltáraikkal, szentkönyveikkel és belső vallásos életükkel. Minden ember és minden nemzet vallási fejlettsége — folytatja Tolsztoj — e három typus valamelyikének felel meg, s épen ez alkotja igazi vallási világát, eltekintve min- den névleges felekezeti hovatartozástól. Oly benső lélektani postulatumnak tartja Tolsztoj a vallási eszmélkedés e hármas irányát, hogj’· azokon kívül nem is képzel értelmes lényt. Még azok is, kik a keresztény cultust magukra nézve azon a jogon vélik nólkülözhetőnek, mivel szellemi fejlettségüknek oly magaslatára jutottak, ahol állítólag nincs szükségük vallásra, eldobva maguktól a kereszténységet, csak a primi- tiv pogányság vagy a társas-családi államvallás valamelyik alakjához csatlakoznak tudtokon kívül is. Mert ember vallás nélkül, tehát a világegyetemhez való viszonya egy vagy más alakban való átértése nélkül époly lehetetlen, mint ember szív nélkül. Észrevehettük eddig is, hogy Tolsztoj teljesen a bői- cseleti megismerés különböző fokára fekteti a vallási eszme tökéletesedő jelentkezései sorát. Igaz, hogy ő ezt a viszonyt egészen ellenkező szempontból nézi, mert azt mondja, hogy az ember és az universum kölcsönviszonya tévesen magya- ráztatik a tudományos vagy filozófiai speculatio tárgya gyanánt, mert a filozófia nem lenne képes ezt a viszonyt formulázni, ha arról bizonyos előzetes fogalmunk vagy sej- telmünk nem volna. De ezzel nem kerüli ki annak az ellen- vetésnek súlyát, hogy az ember és világa közötti kapcsolat subjectiv és objectiv gondolata nem a históriai fejlés tényei, hanem egymásmelleit és egyidőben jelentkező oldalai kettős felfogásunknak és a vallás legmagasabb szemlélődései éppen azon fenomenális kettősség egy és változatlan alapja kere- sésére irányulnak. Azonkívül Tolsztoj feledi, hogy az egyén, az állam, az emberiség, az universum csak magasabb lót- egységek láncolata, melyeken át az emberi gondolat az isteneszméhez fölemelkedik, de minden következő organis- mus magába veszi föl a másikat, és minden előbbi s maga
