Hittudományi Folyóirat 13. (1902)

Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról

/

sultsággal csodálatos egyszerűséget és mélységet egyesít, leg- nagyobb részt hallgatóinak felfogásához és lelki világához alkalmazkodik és nem hagyja tekinteten kívül az ékes- szólásnak azon eszközeit sem, amelyek az egyházi szónok- latban, ősidők és a szentatyák hagyományos gyakorlata szerint, ma is részint mint a világos és vonzó beszéd eszközei, részint mint a keleti nép képzőimének szülöttei szerepelnek, mint a hasonlat, képbeszéd (allegoria), példa- beszéd (parabola), előkép (typus) és a képek általában.

Krisztus Urunk nyomdokaiba léptek az apostolok és azok tanítványai, akik leginkább az Üdvözítő életéről és szenvedéséről s föltámadásáról prédikáltak s a mellett az Üdvözítő tanításának főbb igazságait fejtegették.1

Mivel az Üdvözítőnek és apostolainak beszédei felsőbb ihletettség jellegével bírnak, szentbeszédeik nem az emberi egyházi ékesszólás elvei és szabályai szerint itélendők meg. Minélfogva a tulajdonkópeni egyházi szónoklat az apostolok után következő kor- szakkal kezdődik. (Ricker. Pastoraltheol. Geschichte der Homil.)

A legrégibb korú ide vonatkozó emlékekből2 megtudjuk, hogy a szentbeszéd ezen időben elmaradhatatlan alkotórésze volt, az istenitiszteletnek s hogy mind időrendben, mind tartalmilag a »lectió«-hoz azaz olvasmányhoz fűződött s az akkor mindinkább kifejlődő »katechumenatus« intézményének történeti alapján, az akkori idők viszonyainak megfelelőleg, leginkább a buzdítást tartotta szem előtt vagyis — mint Tertullián mondja,3 — azt tartotta feladatának, hogy a híveket buzdítsa, az egyházi törvé- nyék megtartását sürgesse, a hitet ápolja, reményüket éleszsze és bizalmat keltsen bennök az égiek iránt. Ezen korban a pré- dikálás a püspök tiszte volt, s a szentbeszéd helye a püspöki szék, melyet azért »locus magisterii« névén neveznek.4 Néha, a III. századtól kezdve gyakrabban, az áldozópapok is prédikálnak. Szentbeszéd volt minden napon, különösen vasár- és ünnepnapo- kon, amikor is mindig együtt járt az ünnepélyes istentisztelettel. Néha több szentbeszéd is volt. A püspök ülve, az áldozópap, s később a szerpap, állva prédikált. Szerzeteseknek és világiakי Ap. Csel. II. 14—40. U. ο. III. 12—26. U. ο. VII. 2—53. V. ö. sz. Pál beszédei Athénben, Efez. Félix és Agrippa előtt.

2 Tertull Ápol. 39. - De anima. 9. — Justin. Ápol. 1, 67. — Ignat. Ep. ad Polycarp. 5. — íren. Eusebiusnál. Hist. Eccl. 5, 20.

3 Tertull. Ápol. 39.

‘ íren. adv. haer. 3, 3, 1 ; 4, 26, 2—5.

AZ EGYHÁZI SZÓNOKLATRÓL. 259