Hittudományi Folyóirat 13. (1902)

Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról

AZ EGYHÁZI SZÓNOKLATRÓL.

255

irreprehensibiliter graditur, cum exempla Patrum praecedentium indesinenter intuetur, cum sanctorum־ vestigia sine cessatione considerat« mond N. sz. Gergely. (1. de cura pást. p. II. c.

2.) Es sz. Jeromos: »Post scripturas sacras doctorum hominum tractatus lege.« (S. Hier. ep. ad Furiam.)

Segédkönyvekül ajánlhatók: Rollin: Traité des études t.

2. 1. 4. eh. 3. Nem. ford. Schneider. Über die Schönheit u. Beredsamk. d. heil. Schrift. Kassel. 1846. — Weisenbach. De eloquentia s. Scripturae. 11. 4. Aug. Yind. 1789. — Weitenauer. Subsid. eloquent, sacr. 1. 5. —■ Bossuet. De grandilóquentia et suavitate psalmorum. — Du Jarry. Sentiments sur le ministére évangélique avec des róflex'ons sur le style de l’écriture sainte.

— Fleury. Histoire ecclós. Dissert. X. — Kehrein. Die Kanzel- beredsamkeit der heil. Väter, Regensb. 1846. Le Psautier, par La Harpe. — Genie du Christianisme. Chateaubriand, tóm. II. 1. δ. —· Blair Cours de Beiles Lettres. tom. 3. — Fe'nelon. Diai. sur l'éloquence. Oeuvres completes. Tom. 10. — Ellies Dupin. Sainte Bible. Dissert. prélim. — Dom Cellier. Hist. gén. des auteurs sacrés. Tom. 1. —־ Demonstratio evang. P. D. Huetii ep. Abric. — Lowth Praelectiones. 20. Tom. 2. — De la Luzerne. Dissertatione sur la vérité de la relig. Tom. 1. — Villemain. Tableaux de l'éloqu. chrétien. 1854. — Szerző müve. Compend, Patrol. et Patrist. Quinque-Eccles. 1894. — Biblioth. des Peres par Guillon. — Charpentier. Études sur les Péres de l’Eglise. Tom. 1. — Essai sur l'éloquence de la chaire. t. 1. Card. Maury.

— Tricaletii. Biblioth. man. Patr. Bassani. 1789. 9 köt. — Schram. Analysis Patr. Aug. Vindel. 1730. 17 köt. — Caillou. Introductio ad SS. Patr. lection. Mediol. 1830. — Lump er. Hist, theol. crit. de vita, scriptis et doctr. Patr. 13 vol. — Fessler. Institut. Patrol. Oenip. 1850. 2 vol. Alzog. Patrol. etc.

Megkívánta tik továbbá, hogy a szónok egyéb kiváló egyházi szónokokat ismerjen és tanulmányozzon, minők a nagy franczia szónokok: Bourdaloue, Bossuet, Massillon, Fénelon, Lacordaire, az olaszoknál Segneri, Tornieli, Trento, a spanyoloknál Juan d’Avila, Granadai Lajos, a portugáloknál Vieira, a lengyeleknél Skarga, nálunk magyaroknál Pázmány Péter stb.

Szüksége van még a szónoknak egyéb széleskörű profáii ismeretekre is, különösen a bölcseletre, mint amelynek ismerete nél- kül helyes szónoki beszédet alig készíthet, és a szónoklat elme'- letére kiváltképen, mint amely épen ezt a művészetet adja elő. Rotterdami Erasmus szerint kettő nélkülözhetetlen a szónokra nézve: a. dialektika és a retorika ismerete.1

1 Erasmus. Ecclesiastes sive concionator evangelicus. 1535. 1. 2. p. 135.