Hittudományi Folyóirat 13. (1902)
Dr. Kováts Sándor: A csanádi papnevelő-intézet reformált tanterve
HITTUDOMÁNYI MOZGALMAK, YEGYESEK. 195 Dogmatika vagy Moralis és Homiletika tanárának vezetése alatt. — Ez époly könnyen megvalósítható, mint szüksé- ges újítás. Ezt az újítást 1898-ban meg is valósítottuk, de némi módosítással ; t. i. a két negyedóra, összesen naponta egy félórát két részre osztottuk oly módon, hogy 10 percnyi idő ebből lelki olvasmányokra fordittatik (délben az ebéd előtt), 20 perc pedig Szent írás-olvasásra és kurzív exegesisre (este a vacsora előtt), valamelyik elöljáró vezetése alatt. Mindkét intézkedés helyes voltát megerősíti dr. Mihályi! jeles szakmunkája.1 Hazai szemináriumaink legtöbbjében, úgymond, a lelki olvasmányt illetőleg különös gyakorlat dívik még ma is, amelynek eredete a jozefinizmusra veze- tendő vissza. II. József generális szemináriumainak szabály- zataiban (2. fej. A lelki olvasmányról) keresendő az alapja. . . Onnan a legtöbb papnevelőnkben dívó gyakorlat, mely szerint naponta 1/4, vagy kétszer 1/4 órát fordítanak Szent- írás-olvasásra . . . Ez a gyakorlat azonban helytelen, mert nem felel meg a lelki olvasmány céljának, ami egyrészt saját lelki épülésünk . . . másrészt alaposabb aszketikus ismeretek szer- zése . . . Tehát a lelki olvasmányok kiválasztásában e kettős célra kell tekintettel lenni. Azért a Collegium Germanico- Hungaricumban Eodriguezt (Übung der christl. Vollkom- menheit), Innsbruckban Scaramellit (Anleitung zur christl. Askese), a francia szemináriumokban is Eodriguezt és más francia aszketikus írókat olvasnak. — Ellenben a hazai papnevelő-intézetekben dívó Szentírás-olvasás nem felel meg e kettős célnak, mert lelki épülésre kezdőknek csakis a biblia egyes válogatott részletei használhatók, systematikus aszketikai ismeretek megszerzésére pedig épen nem alkal- más. Ebből a biblia olvasásból egyáltalán kevés, vagy épen semmi hasznot sem merít a növendék, mert a kezdő theologus a Vulgata latin nyelvét nem érti meg, de ha magyarul olvassák is, a kurzív biblia-olvasásnak csak úgy 1 A papnevelés tört. és elmélete II. köt. 108. kk. 13*