Hittudományi Folyóirat 13. (1902)
Dr. Kováts Sándor: A csanádi papnevelő-intézet reformált tanterve
178 HITTUDOMÁNYI MOZGALMAK, VEGYESEK. létéi engem meggyőztek arról, hogy hajós a mai rendszert, az évfolyamonként 2—2, összesen 8 fötantárgyú rendszert megbolygatni. Bajos azért, mert mindenütt van négy, egyenlő (heti 9) óraszámmal és egyenlő fizetéssel. Ámde az óhajtott reform esetén az óraszám egyenlőtlen lesz, komplikálódik tehát a kérdés a fizetés igazságos rendezésének kérdésével. Továbbá az óhajtott reform radikális változtatást igényel a tantervben és órarendben, amennyiben lenne egy domi- náló tantárgy a Dogmatika, és mellette a Moralis, ellenben a Biblicum, Egyháztörténet és Kánonjog határozottan másod- rangú tárgyakká, végül a mai melléktárgyakharmadrangúakká devalválódnának. Ámde ez oly radikális változtatás, amelyre az illetékes döntő tényezők alig volnának rávehetök. Ezt a radikális reformot csak úgy lehetne megvalósítani, ha országosan egyszerre történnék, ha a püspöki kar határozná el; vagyis egyes megyékben elszigetelten nincs 1'á kilátás. Azért nézetem az, míg ez sikerül, addig érintetlenül hagyva tantervűnk ma dívó külső kereteit, belső reformálására törekedjünk, ami elérhető a tananyag helyesebb kiválasz- tása- és elosztásával, és főkép a tanmódszer reformálásával, mert itt van a főbaj. Es ez annyival inkább lehetséges, mert tényleg a mai tantervben is a Dogmatikára 4 félév jut (heti 9 órával) és a Morálisra 3 szemeszter; míg a többi tárgyakra csak 2—2 szemeszter. Épen arról akarok beszá- molni, hogy mi módon érhető el ez a reform, és mennyit sikerült nekünk itt ez irányban elérnünk. Szólok először a 8, ú. n. főtárgyról, azután a melléktárgyakról. I, II. Studium Biblicum A. et N. T. Német mintára általában Introduetiót (szövegtörténet és történeti kritika), Archaeologiát és Hermeneutikát tanítanak nálunk; ellenben az Exegesis mostoha gyerek, diktálja a tanár. A Biblicum előkelő szerepet játszik tanrendünkben, amennyiben két éven át heti 9—9 órával tanítják. Meglátszik a hatás theol. irodai- műnkön, művelik a fenti tárgyakat és a biblikus Apológiát, ellenben exegetikus irodalmunk alig van. A propaedeutikus tárgyakra pazaroljuk az időt, vitatkozunk a rationalisták-