Hittudományi Folyóirat 13. (1902)

Kudora János: Magyar egyházi szónokok

126

KUDOKA JÁNOS.

vigasztalja a gondolat, hogy Istenhez mennek . . . Nem is fél a jámbor sem az Istentől, sem ennek szolgájától. 0 maga óhajtja a lelkiatyát, hogy vele még egyszer értekezzék, lelki állapotát vele közölje, általa magát megítéltesse, mielőtt Isten színe elé lépjen. Neki nem is kell hazudozni, hogy a pap csak látogatni jött, hogy nyavalyája nem aggasztó. O maga mondja, hogy gyónni, áldozni akar, maga jelenti ki, miszerint az utolsó ken etet is föl akarja venni. Elkészülök lelkiatyám, — szokták mondani, — legyen az Isten akaratja! Gyónása könnyen megy, mert leikével mindig tisztában van. Szinte látszanak szemeiben a közelgő megdicsőülés fénysugarai, midőn Krisztus testet magához veendő mondja: Jöjj szívembe édes Jézusom, mert kész az ón szívem és óhajtva vár, hogy téged, Urát és Isienét befogadjon és midőn mondja: Most bocsásd el Uram a te szolgádat békességben, mert látták az én szemeim s be is vette szám az én üdvözítő Istenemet.« 1

Ezek a leírások még színgazdagabbak lesznek, mikor leírásaiban az ellentéteket alkalmazza, az ily leírásai Szabó Imrét a legnagyobb szónokok versenytársává avatják:

»Tehát meghalt az istentelen. Valaki, ha szeretetből nem, pénzért felöltözteti; kiterítik a halottas ágyra, kezére olvasót tekergetnek, de sehogy sem akar oda illeni, nem igen tartja össze azokat a kezeket, melyek oly sokszor kinyúltak a tilosra, a máséra. Bejelentik a papnál; alig a papot, mert bűnei ellen szólt, s ha szóra vehette, meg is dorgálta; nem a keresztet, hiszen egész életében az ellen harcolt, mit a keresztfán meghalt Jézus tanított és parancsolt . . . Elérkeznek a temetőbe. A pap beszenteli a sírt. Oh de a léleknek hoz-e enyhülést ? A dúsgazdag is csak egy csöpp vizet kért nyelve hegyóreós nem nyerte meg; a pokol tűzet a szentelt víz sem oltja el.2 Leeresztik a koporsót a sírba, szórják rá a hantot, tompa zuhogása a velőket járja át, mert azon kérdést tolja föl: hát a lélek hol van most ? . . . A temetésnek

1 i. 11. II. köt. 61—62. 1.

8 Jó szentencia. Szerző.