Hittudományi Folyóirat 13. (1902)

Kudora János: Magyar egyházi szónokok

122

KIIDORA JÁNOS.

utóbbiak Szabó Imre költői lelkére vetnek szép világot: »Mint meggyújtott fa, mint az égő mécs olaja: úgy fogy a mi életünk is; minden órával rövidebb lesz, miglen egészen elfogy, véget ér.« 1 »Mint a napraforgó virág, nap felé néz hervadásáig: úgy a mi szívünk is az örök élet fele eped végdobbanásáig.« 2

b) A vonzó elem.

Szabó Imre beszédeiben ez az elem gazdagabb és vál- tozatosabb, mint a megvilágító s az alakzatok bármelyikét használja is, azt kecsesen, könnyedén és népiesen mu- tatja be.

A népiesre való törekvése folytán első helyet foglal el az adoma és a példa, jó ízlését mutatja, hogy a példákat a szentek életéből s a Szentírásból veszi. »Sz. Antal flórenci püspök beszéli: hogy egykor a siciliai fejedelem udvarában két katona szolgált, egy fösvény és egy irigy. A fejedelem igen jól tudta mind a kettő bűnét. Egy ízben mulatságot akart szerezni udvari népének, előszólítá a két katonát és azt mondá nekik: mivel híven szolgáltatok, meg- jutalmazlak benneteket; kérjetek szabadon, amit akartok és én megadom. Csak azt kötöm ki, hogy aki másodszor kór, kétszeresen kapja azt, mit az első kért. Volt gond egyfelől, volt mulatság a másik részen. Egyik sem akart kérni. A fösvény így gondolkodott, 11a először kérek, én csalódom, mert a másik kétannyit kap. Az irigy pedig igy gondolkozott: sohasem tudnám megemészteni, ha ez a másik kétannyit kapna, mint én. Sok várakozás után a fejedelem azt rendelte, hogy az irigy kérjen először. De meggyűlt annak baja. Mit kérjek, hogy a másik jobban ne járjon, mint én ? Ha lovat kérek, ő kettőt kap; ha házat kívánok, neki kettőt adnak. Oh ezt ón sohasem tudnám elviselni; inkább rosszat kérek, hogy annak kétszerannyi jusson.

S váljon mit kért? azt, hogy ő neki egy, pajtásának pedig mind a két szemét szúrják ki. A jó fejedelem nem szúratta

« i. h. 33. 1.

־ i. h. 105. J.