Hittudományi Folyóirat 13. (1902)

Kudora János: Magyar egyházi szónokok

20 נ

KUDOKA JÁNOS.

Buzgóságát hirdeti a több kötet egyházi beszéd, mely utána fennmaradt s melyből minden tekintetben, különösen a második évfolyam becses. Figyelmét és körültekintését jellemzik a beszédsorozatok, melyeket Jézus istenségéről, az Oltáriszentségről, szent miseáldozatról, házasság szentségé- ről tartott.

Elég számit hitágazatos beszédeket mondott, melyekben ha nem is adott alapos és kimerítő tanítást dogmáinkrób de azok felől mégis felvilágosította hallgatóit, megkedvel- tette velük őket s a hitet és ragaszkodást fejlesztette.

Erkölcsi tárgyú beszédeit is jóságos, atyai modor jellemzi; nagy indulatok felgerjesztése, avagy megrendítés nem állott hatalmában, ezek helyett inkább vonzó módon mutatta be az erények szépségét, követésük és gyakorlásuk lelki hasznát; komolyan és határozottan mutatott a bűnökre s bánkódó szánalmat éreztetett a bűnösökkel.

2. Beszédeinek anyagkezelése.

Miként elméletben helyesen határozta meg az egyházi beszéd célját, hogy az, az elmét felvilágosítsa a szivet meg- javítsa s az akaratot meglágyítsa, vagyis azt a jó és igaz követésére indítsa, úgy a gyakorlatban is egyházi beszédei kidolgozásánál a felvilágosító, vonzó és megható elemre nagy gondot fordított.

a) A megvilágító elem.

Ebben Szabó Imre figyelmét első sorban a könnyen megérthető meghatározásokra fordította. Ilyenek: »Az irigy- ség szomorúság mások jólléte és szerencséje miatt, azon titkos óhajtással, bár attól megfosztatnának; ellenben örven- dezés a mások szerencsétlenségén.«1 »Dobzódásnak az evés- ivásban való mórtókletlenséget nevezzük.« 2

Az érveket, bizonyítókokat a Szentírásból veszi s azokat elégségeseknek tartja, amiben hallgatóit, jó falusi 1

1 Második évfoly. II. köt. 10. 1.

a i. h. III. köt. 168. 1.