Hittudományi Folyóirat 13. (1902)
Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról
AZ EGYHÁZI SZÓNOKLATRÓL. 107 Ezen célt a tanítói hivatalnak feltétlenül el kell érnie, minthogy Krisztus Urunk parancsa és felhatalmazása, melyet az apostolokhoz és ezek utódaihoz, a lelkipásztorokhoz intézett, szintén feltétlen és korlátlan meghagyást foglal magában. Már pedig ezen célnak elérése és az eszme gyakor- lati megvalósítása rendes körülmények között (modo ordi- nario) csakis külső oktatás vagyis az Isten igéjének hir- detóse, meg pedig élőszóbeli hirdetése által történhetik, fökep minthogy az emberi nemnek igen nagy részére nézve ez az egyetlen lehetséges mód arra, hogy az igazságot vagyis Isten igéjét megismerjek s hittel fogadják s ekként boldoguljanak és egykor üdvözöljenek, mint sz. Pál Apostol is világosan kijelenti: »Omnis, quicunque invocaverit nomen Domini, salvus erit. Quomodo ergo invocabunt, quem non crediderunt ? Quomodo autem audient sine praedicante ? Ergo fides ex auditu, auditus autem per praedicationem verbi Christi.«1 Az Isten igéje ezen hirdetésének szakadatlanul kell történnie, mert az üdvösség forrása kiapadhatatlan és annak szüntelenül kell csergedeznie, s mert az ember természeténél fogva csak akkor tevékeny és munkálkodik szakadatlanul a saját lelki üdvén, hogyha és amennyiben azt, amit tennie kell, folytonosan világosan látja és beismeri. Ezen magában a dolog természetében rejlő indító okon kívül 2 még az Isten igéje hirdetésének szükségessége mellett szól a természeti ok is. Illő, hogy a juhokat a pásztor legeltesse, a tanító tanítványait oktassa, a harcosokat vezérük vezérelje és harcra lelkesítse, a gyermekeket szülőik táplálják és ápolják, már pedig a lelkipásztor tanítója, pásztora, vezére és atyja azok- nak, kik reá vannak bízva.3 A szentatyák és az anyaszentegyház az Isten igéje hirdetésének szükségességét három szentirási hason- lattal állítják szemünk elé.4 Az Isten igéje hasonló ugyanis a » Rom. 10, 13, 14, 17. 3 Anz. Ricker. Leitfaden der Pastoraltheol. Wien. 1878. 52. 1. 3 Opstraet Pastor bonus. Edit. Veneta. Vicentiae. 1769. 20. * Chrysost. de saoerdot. 1. IV. c. III. Opp. t. I. col. 665. — Catech. Rom. Praef. n. 6.
