Hittudományi Folyóirat 12. (1901)
Irodalmi értesítő
IRODALMI ÉRTESÍTŐ. 88Ű ranins fordítása nyomán dolgoztam, nem pedig a Rufinus Aquilejenissé nyomán. Ez az utóbbi szó sem nomen, sem cognomen vagy praenomen. Bátran lehetett volna tehát ma- gyarosítani ebben az esetben. Talán aprólékos filologuskodásnak látszanak ezek a megjegyzéseink, de vagyunk bátrak kiemelni, hogy a mai tudomány ilyen kisszerűnek látszó dolgokban is szabatos- ságot követel, amilyent még nem kívánt meg a XVIII. század. S Istóczy épen az e században megjelent latin for- dítást használta fel. Sajnos, hogy még mindig az előszó nyomdokában kell járnunk. »A munkát — Írja ebben Istóczy — csakis néhány, elkerülhetetlenül szükséges volt magyarázó jegyzettel kisértem.« Valóban kár, hogy nem behatóbb jegyzeteléssel kísérte e munkát. Erre nézve a külföldi szakirodalomban nagj7־ bőségben talált volna forrásokat. Mindenekelőtt fájlaljuk, hogy hiányzik a fordításból az alapos bevezetés, amely tá- jókoztatta volna az olvasót Flavius Josephus munkájáról és egyéniségéről, a kor állapotáról stb. Másfél oldalas elő- szó pótolja ezt a bevezetést, amelyet ugyancsak abból a külföldi irodalomból nem nagy fáradsággal lehetett volna összeállítani. Hisz Istóczy maga mondja, hogy fordítása a nagy közönség számára is készült. Már most miként értse meg a zsidó történetírót a nagy közönség ? Annyi az, mintha a VI. osztályos diáknak Livius vagy Sallustius tiszta sző- vegét adom kezébe s követelem tőle. hogy minden előta- nulmány nélkül fordítsa és magyarázza azt a két klasszi- kust. Ugyan mit tud az a nagy közönség például katapul- tálról, erről a magyarra lefordíthatlan kifejezésről, amelyet Istóczy minden magyarázat és jegyzet nélkül hagy. Flavius Josephus vagy Rafinus ténybeli tévedéseiről természetesen a fordító nem tehet. Minden szó és jegyzet nélkül hagyja például a zsidó írónak azt az állítását, hogy Nagy Heródest fiaival Rómában békítette ki Augustus, holott a dolog Aquilejában történt. Következetesen Julid- nak hívja Augustus nagy befolyású feleségét; köztudomás
