Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Irodalmi értesítő

IRODALMI ÉRTESÍTŐ.

877

getés lassú munkája«, »szorgos és lelkiismeretes kutatás a nyomtatott forrásokban épúgy, mint a levéltárak mélyén rejlő oklevelekben«. De annál szebb az eredmény, mert a jaáki monostor és templomának kimerítő, biztos, szép tör- ténetét találjuk meg az új műben, melynek érdekességét csak emeli az a körülmény, hogy a történetíró maga az apát úr, amennyire a történeti adatok megbízhatók, a jaáki monostor harminckettedik apátja.

A szerző művében első sorban■ az alapítót és az alapítás idejét keresi. Nem kevés azok száma, kik ma is sz. István nevével kapcsolják össze a monostor, de sőt a templom alapítását. Széchényi gróf bőségesen hoz össze anyagot, mely az alapítás körülményeiről beszél. Szerénysége, mely jel- lemző művének egész folyamán, nem engedi, hogy itt is határozottan kimondja Ítéletét az alapítót és az alapítás idejét illetőleg, pedig ez annál könnyebb, mert oly okmá- nyokat, oly adatokat kutatott fel, melyekből szinte kétség- telenül kiolvashatjuk, hogy az alapító a Jaák nemzetségé- bői való Nagy Márton. De világos az is, hogy monostor és templom nem egyidejűleg épült, a monostor régibb mint a templom, melyet csak 1256 május 2-dikán szentelt föl Omode győri püspök; a monostorra nézve biztos adat nincs, de nem lehetetlen, hogy a vasvári káptalan által 1825-ben a jaáki mo- nostor kegyurasága ügyében Eóbert Károly hoz küldött jelen- tés hátlapjára írt következő számítás: 1651 — 1214 = 437, a monostor alapításának évét adja, ha igaz, hogy a monostor 1651-ben 437 éves.

Kedves hangon ír Széchényi apátságáról. Érezzük, hogy szereti azt az ősi alkotást, s míg történetét írja, átérzi annak minden búját-baját. Különösen szép a rész, mely azokat a szomorú időket festi, melyek a szép napok után jöttek, midőn »a boldogság nyomorrá változott, a dicsőség aljasságra. Pogány ok dúlták a hont, melynek lakói meg- fogyatkozának . . . Magyarország fényes dicsőségéből siral- más állapotba hanyatlott. A gazdagok elszegényedtek, a nemesek elparasztosodtak nyomorúságukban, a folytonos fosztogatások miatt az igavonó állatok megfogyatkozván,