Hittudományi Folyóirat 12. (1901)
Nyőgér Antal: Az oltár
780 NYŐGÉR ANTAL. Az oltár körül alkalmazott vánkosok használata tehát ősrégi, eredetük összefügg azzal a mély tisztelettel, a mely- ben az egyház kiváltképen az evangelinmos könyveket tartotta. Másik kérdés az, hogy volt-e valójában e vánko- soknak alkalmaztatásuk magán az oltáron? Erre nézve az egyháznak az a régi szokása nyújt fölvilágosítást, mely sze- rint amikor ünnepies esküt tettek a keresztények az oltár- nál a vánkosra helyezett evangeliumos könyvre tett kézzel esküdtek. Később, mikor már úgy volt a szokás, hogy a pap egymaga mondta a misét és a miséhez tartozó könyveket mind egybefoglalták, ekkor a teljes missálók és különösen az ugyanezekben bennlevő evangéliumok irányában mindig fönmaradt mély tisztelet követelte azt, hogy a mise alatt szükségképpen az oltárra helyezendő misekönyv alatt ott legyen a vánkos. A misekönyvek iránt köteles és meg nem fogyatkozott tisztelet vezeti az egyházat ma is, midőn oltártörvónyül mondja ki azt, hogy a szent áldozat idején a misekönyvet nem a puszta oltárra, hanem a vánkosra, vagy pedig a fából készült tartóra (pulpitus) kell helyezni.1 Az egyház e ren- deletében a vánkoson kívül pulpitust is említ. Mindakettő ős egyházi szokásból származik; mert hajdan a fönnen tisztelt evangeliarium a vánkoson kívül még a pulpituson is nyugodott. Az a háromlábú pulpitus (tripodium), amelyről az Ordo Eomanus szól és amelyet a subdiákonus előtt járdalván a fölolvasó emelvényhez kézben egy kisebb renddel biró egy- házi férfiú, vagy ifjú vitt, az megfelel az egyház oltártör- vényében előirt pulpitusnak. Efféle pulpitusról szólt még előbb sz. Cyprián, amikor előadta, hogy »Celerinust azért tartotta méltónak az egyházi rendre, mert erre a vértanúi halált halt öregapja és két nagybátyja ajánlatossá tették őtet, aki egyébként saját maga is a tizenkilenc napon keresztül hősi lélekkel kiállott vértanúi szenvedései által kiváló érdé1 Rubr. gen. Miss, tit, 20.
