Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Dr. Hám Antal: Jónás próféta könyve

JÓNÁS PRÓFÉTA KÖNYVE. 737 fiaiért, kik nekem test szerint rokonaim (Róm. IX. 2., 8.). Amit pedig Jónás a borostyán elszáradása révén tanult, ugyanazt megismerte sz. Pál az isteni kinyilatkoztatásból: Könyörül tehát, akin akar, és megátalkodni hagyja, akit akar . . . Mit mondjunk tehát ? Hogy a pogányok, kik nem követték az igazságot, megnyerték az igazulást, azon igazulást, mély a hitből vagyon; Izrael pedig, ki az igazság törvényét követte, a megigazulás törvényére nem jutott (Róm. IX. 18., 30., 31.). így Jónás és sz. Pál mint typus és antitypus áll egymással szemben. Miért is, így fejezi be Kaulen magya- rázatát, »ha azt mondjuk, hogy sz. Pál tanítása magában foglalja az egész keresztény igazság összességét, hasonló- képen be kell vallanunk, hogy Jónás kicsiny könyvében a keresztény hit legmélyebb titkai csodálatos módon tükrö- zödnek vissza, sőt hogy ez a néhány fejezet röviden az újszövetség egész történetét magában foglalja«.1 * * * Abból, hogy Jónás egyedül, az ő történetével jővén- dőlte meg az Üdvözítő feltámadását, némelyek azt követ- keztetik, hogy a próféta egyike volt azon szent férfiaknak, akik Jézus Krisztus halála alkalmával föltámadtak.2 Az egy- ház őt szentnek tiszteli és emlékét szeptember 21-ikén ünnepli. Kolozsvár. Dr. Hám Antal. 1 Kaulen i. m. 113. 1. 2 Corn, a Lap. Comm. in Jón. cit. Argum, és in II. 11.

Next

/
Thumbnails
Contents