Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Dr. Vargha Dezső: A kereszténység jogi helyzete a római birodalomban

A KERESZTÉNYSÉG JOGI HELYZETE A RÓMAI BIRODALOMBAN. 593 zathúsból evett. Erről kér igazolványt. Alul a bizottság láttamozása a kelettel.1 Megjegyzendő, hogy a két papyrus különböző helyről származik, megegyezésük tehát azt bizonyítja, hogy híva- talosan előírt formák után készültek. Látható, hogy Decius üldözése lényegesen különbözik az előzőktől. Eddig a keresztényeket nem kellett hivatal- ból felkutatni, most mindenkinek igazolnia kell az állam iránt való absolut engedelmességét, még vallási dolgokban is. Eddig az állam a kereszténységet nem tartotta magára nézve veszedelmesnek, inkább vallás- és társadalom-ellenes- nek tekintette azt és engedve a téves közvéleménynek, üldözte azt egyes tudomására hozott esetekben; de híva- tálból, saját iniciativájából nem lépett fel ellene. E tartóz- kodó álláspontját az állam oly mértékben hagyja el, amily mértékben az egyházi propaganda és organisatio tudomá- sára jut. A Commodus, Caracalla, Elegabal, Alexander Seve- rus és Philippus Arabs türelmes kormányai alatt az egy- ház nagyban terjeszkedett, a hívek száma megszaporodott; az egyházak egymással sűrű levelezésben állottak; a mon- tanista, gnosticus, antitrinitarius eretnekségek a husvét ideje és a bűnbocsánat fölött támadt viták számos zsinat tartá- sára adtak okot. Az egész hierarchiai szervezet már meg volt állapítva, az egyes egyházak elülj árói, az episcopusok, presbyterek és diaconok hatásköre és joghatósága distincte meg volt szabva. Az egyes egyházak egymáshoz való viszo- nya és egy általános egységbe való összeforrasztása a metró- politai keretek és a római püspök általánosan elismert első- sége által, a fölmerült egyházkormányzati ügyek folytán nyilvánvalóvá lett. Ez ki nem kerülhette a hatóságok figyelmét. A kérész- tények már szent Ignác korában (y 107.) egyetemes egyház- nak — sy.y.Xtjaía y.afiouy.r, nevezték társulatukat,2 Celsus ismeri a keresztény sectákat és a »nagy egyházról« fteyccb; 1 Nuovo Bolletino di archeológia cristiana. 1895. 68—73. és Theol. Literatur Zeitung 1894. 37. és 162. 2 S. Ignat. Ep. ad Smyrn. 8. 2.

Next

/
Thumbnails
Contents