Hittudományi Folyóirat 12. (1901)
Dr. Vargha Dezső: A kereszténység jogi helyzete a római birodalomban
A KERESZTÉNYSÉG JOGI HELYZETE A RÓMAI BIRODALOMBAN. 585 *áldozatot mutat be, akkor felmentetik. Ez szokásos eljárás volt a rómaiaknál. A veszedelmeseknek tartott factiókat en bloc proscribálták, az egyéni bűnösséggel nem törődtek, a factiótól való elszakadás büntetlenséget biztosított. így tettek a catilinariusokkal, így tett Tiberius a zsidó és egip- tömi sectákkal.1 A rendes peres eljárás a per quaestiones szerint való eljárás volt, egy nagy jury jelenlétében; de e módszer az imperialis uralom megalapítása óta ritkán alkalmaztatott, helyét a rendkívüli eljárás — processus extra ordinem, a magistratusok előtt — foglalta el. A jurisdictio a császári íűnctionariusok kezébe ment át, az igazságszolgáltatást Rómában a praefectus urbi vagy a praefectus praetorio, a provinciákban pedig a proconsul vagy a praeses gyakorolta. A keresztényeket ezek elé a bíróságok elé állították, ahol sommásan végeztek velők. A keresztény, ha megmaradt álláspontján, ezen önvallomása — confessio — alapján el volt ítélendő. »Confessus pro iudicato est, qui quodam modo sua sententia damnatur«, tartja a római jog. A keresztények bizonyára nem büszkélkedtek volna a confessor címmel, ha az a majestas vagy sacrilegium, nem pedig a kereszténység delictumának beismerésére vonatkozott volna.2 Trajanus rescriptuma maradt a keresztények ellen való eljárásban a normativum. Nem változtatott ezen eljá- ráson Hadrian sem a Minucius Fundanushoz intézett rescriptumában. Ennek elődje, Licinius Granianus, nem tar- tóttá igazságosnak, hogy valakit elítéljenek egy sectáért és névért, anélkül, hogy valami bűnt követett volna el. Hadrian elrendelte, hogy csak formális vádra lehet a keresztények ellen föllépni, a népdüh formátlan kitöréseit meg kell fékezni, hogy rablásokra és más kihágásokra alkalom ne legyen; a sycophanták névtelen feljelentéseit pedig nem szabad tekintetbe venni. Megkövetelte, hogy minden vádló vádjáért helyt álljon, és 11a nem tud bizonyítani, akkor a ] Tacitus Annales. II. 85. ־ Guérin 1. c. 720—722. Hittudományi Folyóirat. 1901. 38
