Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Nyőgér Antal: Az oltár

498

NYŐGÉR ANTAL.

A tabernaculum.

Az őskortól kezdve a keresztények templomaiban mindig volt egy különösen elkészített hely, ahol az oltári- szentséget állandóan tartották. Ezt kótségbevonni nem lehet és még akkor sem lehetne, hogyha erről semmi néven nevezett adat sem léteznék, és pedig abból az okból, mert a szentséget az őskor keresztényei még otthon is tartották; ha tehát otthon az egyesek lakásaiban ott volt az oltári- szentség, annál inkább ott kellett annak lennie a templo- mokban.

De bizonyítékok is vannak erre: az a Tertullián által említett galamb 1 erre a célra volt ott már a második szá- zadban. Továbbá Optatus püspök a donatisták szentségtörő tetteiről szólva azt írja, hogy »a lángoló dühtől űzött dona- tisták berontottak a katholikusok templomába és a szent- sóget az ebek elé szórták, de ezek a fenevadak dühével azonnal a szentségtörők ellen fordultak és ott nyomban szóttópték őket.2 Victor, uticai püspök (f484.) Valérián püs- pökröl följegyzette, hogy ezt Grenserich, a vandalok feje- delme azért űzette ki a városból, mert teljes erejével ellene állt a katonáknak, kik a templomból kiakarták szórni az ott őrzött szentséget.3

Ez íróknak és még sok másoknak hiteles szavai meg- győző tanúbizonyságai annak, hogy az őskortól kezdve a keresztényeknek templomaiban és állandóbb szent helyeiken mindig ott őrizték az oltáriszentsóget és pedig — mivel abban, a hitnek hősi korában az összejött hívek minden mise alatt mindnyájan áldoztak, — rendesen a betegek számára, mint útiköltséget.1׳

1 Adv. Valent, c. 2.

2 De Schism. Donatist lib. 2. c. 17.

3 Afric. persec. lib. 1.

4 Erről, mint az egyház első korával egyidejű törvényről tesz tanúságot a 325-ben tartott I. miceai zsinat, a midőn a 12. kánonja- ban ekként szólott: Azokra nézve pedig a kik e világból kimulóban vannak, az ősrégi törvénynek parancsát kell azután is megtartani, úgy, hogy életöknek legvégső útiköltségét el ne veszítsék.«