Hittudományi Folyóirat 12. (1901)
Nyőgér Antal: Az oltár
AZ OLTÁR. 489 Hogyha az ereklyéket tartalmazó oltárkő nem födi el az oltárópítmény egész fölületót, hanem csak a közepén van, ekkor ez úgy helyezendő el, hogy egy kissé magasabban emelkedjék ki, abból az okból, hogy a miséző kezeivel is kiérezze, hogy meddig terjed; mert a szent áldozatnak csakis ezen kell történnie. Az oltár a legelső a templomban, jelképezi Krisztust, a főt, a ki titkos testének tagjai közt messze fölülemelke- dik; ezért az oltárt is a legmagasabb hely illeti meg a tem- plombán.1 Az e célra készített oltárzsámoly felső lapjától, a dobogótól számítva, oly magasságra emelkedjék az oltár asztala, hogy a középtermettel bíró miséző a szent misében előírt hajtásokat kényelmesen végezhesse, amely magasság 1 méternek és 11—16 centiméternek felel meg; az oltár hosz- szuságát és szélességét a templom nagysága és az ott előfor- dnló ünnepiességek mivolta határozza meg. Ebből követke- zőleg a székesegyházak főoltárai nagyobb méretet kíván- nak hosszúságúkban és szélességűkben is, mint egyéb tár- sas-káptalani, vagy plébániai templomok nagy oltárai; mint- hogy amazokban a gyakorta előforduló püspöki miséknél és egyéb istenitiszteletnél több szolgálattevő egyházi személy- nek van egyszerre teendője fönn az oltárnál, mint egyéb templomokban tartott rendes istenitisztcletek alkalmával A főoltárok hosszúságára nézve általános szabályul szolgálhat az, hogy oly méretűek legyenek, amely mellett a miséző pap és a diákonusok nemcsak az oltár közepén, hanem úgy az evangélium-, mint az epistola-oldalon elfér- jenek. Továbbá e tekintetben némileg irányíthat az oltár- incensatió, amely szerint mindegyik oldalra három-há- rom füstölésnek kell esnie s minden egyik füstölésnél egy- egy lépést írnak elő a rubrikák, így tehát három-három lépésnyire essék az oltár mindegyik széle a közepétől, A főoltárok szélességére mértékadó a templom nagysága, de mindenesetre olyan legyen, amelyen kényelmesen elfér min- den, ami az istenitisztelethez szükséges. 1 Rupert. Abb. 1. 5. c. 50. Hittudományi Folyóirat. 1901. 32
