Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Nyőgér Antal: Az oltár

488

N’YÖGÉlt ÁSTÁL.

meg, hogy még csak látszatja is lehessen annak, mintha ezek egymástól elválasztottak volnának. A kőoltár már alap- jának kövei útján összefügg a templom falával, de a faol- tárnak nem leven ily alapja, ez összetartozás igen hiányos; ez okból rendelte el az egyházi oltártörvény, hogy a szén- telt követ tartó faoltár a templom falával összekötött le- gyen s attól elmozdítani nem szabad.

A terméskövekből, avagy a téglából összerótt alépít- menynél különös gondot kell arra fordítani, hogy azon semmi repedés, vagy betapasztatlan üresség ne legyen és teljes szorosan összefüggjön a fölül ráhelyezett oltárasztallal. Természetes oka ennek az, hogy így védett legyen az egész oltár az idők folytán beleevődhető tisztátalanság ellen; de misztikus oka is van: az oltár Krisztust jelenti, akihez nem férkőzhetett a romlás csirája, dicsőséges volt az ő sírja;1 távol kell tehát maradni az ö jelképétől mindennek, ami rothadást, bomlást mutathatna.

Jelképezi továbbá a keresztény oltár az emberi szi- vet, honnan az Istenhez szállnak föl az érzelmek; amint tisztának, épnek kell lenni e szívnek’ és nem szabad ebben semmi fészeknek sem lenni a bűn férgei számára, éppen úgy minden nyílástól, minden hasadéktól mentesnek kell lennie annak, a keresztény szivet jelképező oltárnak is.

A tégla- vagy a kő-alépítményü oltároknál olyan tég- lát vagy követ kell különösen az oltár elején alkalmazni, amelynek kifelé forduló lapja csiszolt; arra a helyre pedig, ahol a püspök a fölszereléskor az oltár előoldalát meg- keni, mindenesetre csiszolt anyagot kell beilleszteni, amelyen rávésedetten ott van a kereszt is.

Az ilyen kőoltárok belül is egészen tömörek legyenek, tehát ne holmi törmelék töltse ki, hanem rendes kő- vagy tégla-építmény, hogy kifejezze Krisztus teljes, bevégzett tö- kéletességót.2 Vakolattal nem tanácsos bevonni az alépít- ményt, mert az később lehullik, vagy ütés miatt lehámlik s így épsége csorbul.

1 Izai 10, 11.

2 S. Thom. 3. p. qu. 80. art. 5.