Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Nyőgér Antal: Az oltár

476

NYŐGÉli ANTAL.

a szintén halálra ítélt keresztények, erről, a vértanúság kínjai között reszkető eleven oltárról vették magukhoz az Urat.1

Másik ily párját ritkító eset Theodoretus cyrusi piis- pök áldozata. Ez Marist, a hitéért már hosszú időn át tömlöcben sínylődő szerzetest meglátogatván, arra kérte őt Maris, hogy valami módon szolgáljon misét. — A püspök rögtön kész volt erre, és a szomszédból valahogyan be tudták a szent edényeket csempészni, de asztalra nem tehettek szert. Mit tesz a püspök ? Az egymás mellett térdeplő diakónusok kinyitott tenyereit használta oltár gyanánt, és azokon misézett, azokról vették Maris és a többi foglyok Jézust.1 2

Egészen e viszonyokhoz illő, egészen helyén való volt az, hogy oly időkben, amikor a végső szükség ily kivéte- les eleven oltárokat látott, a faoltárok közönséges haszná- latuak legyenek, de amint a nehéz napok elmúlni kezdtek, rögtön törvényt hozott az egyház, hogy csakis köoltárokon szabad misézni.

Elrendelte ezt I. Szilveszter pápa és Galliában 509. évben az epaoni zsinat törvényt hozott, hogy csak a kőol- tárokat szabad krizmával fölszentelni.3 4

Mindazáltal századok múltak el e törvények után, míg az első századokban az oly átalánosan szokásos faoltá- rok végképen eltűntek, mert még Nagy Károly táborában is, mikor ö a szászok ellen harcolt, a párizsi sz. Dénes kolostor szerzetesei a magukkal hozott falapokat szekrény- formájú faalkotmányra helyezték és ezeket gyolcs térítővel leterítvén, rajtok mint oltárokon miséztek.1

Amint sz. Péter ősi faoltára fönnmaradt és a misézést e fölött a pápa egyedül csak magának tartotta fon : így történt az egynémely régi kolostorban a hajdani időkből

1 Metaphr. 7. Januar. Bar. 311. 3.

2 Hist, religiös, cap. 20. Martene Lib. 1. C. 3. art. 6. n. 3.

3 Cone. Epaon c. 20. »Altaria nisi lapidea, chrismatis unctione non sacrentur.«

4 Acta Liudgeri Eppi lib. 1. C. 25. Mart. L. 1. c. 3. a. 6. n. 5.