Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Nyőgér Antal: Az oltár

AZ OLTÁR.

475

különben hogy történhetett volna az, hogy sz. Szilveszter {314—335.) pápa egyszerre törvényt hoz, hogy ezután csakis köoltárokon szabad misézni.

E törvény nyújt kalauzoló világosságot az előbbi időknek mélyébe; mert ez általánosítja azt, ami épen az üldözések miatt ezelőtt nem volt mindenütt kivihető.

Az öskereszténykor fa oltárainak nagy és általános használata csak a kényszerű helyzet következménye vala, az Úr végrendeleti parancsa így szólván: »Ezt cselekedjé- tek az én emlékezetemre«, ez volt a fő és ezt cselekedték is ott, ahol lehetett, miséztek a könnyű szerrel megszerez- hető faoltárokon.

Mily idők voltak ezek! Bámulva kell gondolnunk arra a hősi hittel biró ősi kereszténységre, amelyet sem börtön, sem máglya, sem semmiféle gyötrelmes halál nem vala képes visszarettenteni a hitének megvallásától, meg- ragadott ez minden, valóban bámulatos alkalmat, csakhogy a szent miséhez juthasson és Krisztust magához vehesse.

Metaphrastes beszéli, hogy Maximinus imperator a 309. évben Lucianus antiochiai presbytert keresztény hite miatt elfogatván, Nikomédiába vitette, ahol iszonyú kínzá- sokat vittek véghez rajta és sebekkel elborított testét ap- róra tört éles cserépdarabokra fektették, de hogy meg se mozdulhasson, fejét deszkához, kezeit és lábait meg szóró- san lekötözték a földhöz és az Ítélet szerint így kellett neki éhhalállal kimúlnia. Szenvedéseinek elmúlt már a tizenhar- madik napja s ott vergődött az éhhalál kínjai között; ek- korra esett Yizkereszt ünnepe, ö és keresztény fogolytár- sai szent mise után epedtek, minthogy ő volt a börtönben az egyedüli pap, keresztény fogolytársai ő hozzá fordultak, hogy mutassa be a szent miseáldozatot, amibe Luciánus, teljes készséggel bele is egyezett és most keresztény fogoly- társai úgy körülállták és térdelték ötét, a lebilincselt vérta- nút, hogy még az őrök sem vették észre azt, ami ott a tömlőében történt.

Lucianus oltár-asztal hiányában a vértaniíságot szén- védő saját testén mondta el a szent misét és fogolytársai,

31*