Hittudományi Folyóirat 12. (1901)
Nyőgér Antal: Az oltár
AZ OLTÁR. 467 nyék. Provenceban, Szűz Mária várában, a tenger partján, a XIII. században még mutogattak egy helyet, melyről azt állították, hogy ez volt Lázárnak és Márthának földoltára, ennek valósága felől azonban sokat vitatkoztak a kérész- tény tudósok s legtöbben ellene nyilatkoztak, ámbár Duran- dús Vilmos, mimatei nagytudományú püspök a hagyomány védelmére kelt.1 De ha a valóságon alapszik is e hagyó- mány, még akkor is ez csak egy kivételes eset arra, hogy egy keresztény oltár földből volt légyen; mert az őske- resztónység idejében az oltárok legnagyobbrészt fából voltak. Ezt előzetesen elfogadhatóvá és ajánlatossá teszi az a körülmény, amely között a szentmise alapítása történt. Nagycsütörtökön közönséges faasztalhoz telepedett le az Úr Jézus tanítványaival. Ezt nyílt szavakkal nem írja ki ugyan egyik evangélista sem, de ahol megszállott az Ür Jézus, ott az ő számára is, minden valószínűség szerint olyan asztalt készítettek el, amilyen a zsidóknál az egyéb házakban megvolt, az pedig faasztal vala. A Szentlélek eljövetele után az apostolok Krisztus parancsa szerint mi- sézvén, ezt oly asztalokon tartották ők is, amilyent az utolsó vacsorán láttak, és így fából volt az ő oltáruk. E mellett szól az az egyszerűség, amelyben a kéz- dődő egyház vala. Hogyan is tehették volna az első hívek, az első keresztény lelkipásztorok azt, hogy mindjárt mindé- nütt köböl készült oltárokat állítsanak föl. Az igehirdetők az ilyeneket magukkal nem vihették, s ahol megszálltak, különösen ha már híveket találtak, első dolguk volt a sz. cselekményt végezni, mint sz. Lukács leírja amidőn ugyanis sz. Pállal Troásba érkezék: »ahol — így írja — hét napig maradónk.« »A hétnek pedig első napján a tanítványok a kenyérszegósre egybegyülvén, Pál tanít vala, és mivel má- sodnapon útját folytatni akará, szinte éjfélig megnyújtá beszédét. Valának pedig sok égő gyertyák az ebédlőterem- ben, ahol egybegyülve valánk.« Tovább elbeszéli Eutychus nevű ifjú lebukását és a 1 Durand. Quil. Ration Div. Offic L. 1. c. 7. n. 28. Durandus Galantus szerint meghalt 1270-ben, mások szerint pedig 1290-ben.
