Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Nyőgér Antal: Az oltár

468

NYŐGÉR AXTAL.

csudát, ahogy Pál föltámasztotta ötét, majd ismét vissza- ment Pál — folytatja Lukács — a harmadik emeleti ebédlő- terembe, a helyére, — »megszegé a kenyeret« — misézett — »részesülvén abban,«1 áldozott, s vele együtt a keresztény hivő gyülekezet.

Ez egy eset az őskereszténység isteni tiszteletének megtartásáról, melyből világosan kitetszik az, hogy a szent- mise áldozathoz a körülmények szerint kénytelenek voltak faoltárokat alkalmazni.

E kényszerűség sürgetőbb lett a későbbi véres üldö- zések miatt, e zaklatott helyzetben e faoltárok igenis al- kalmasak voltak arra, hogy könnyen hol ide, hol amoda állíthatták és a kutató pogányok szemei elől félretehették. Azonfelül még magával hozta sok esetben ezeket a sze- génység is, amelyben igen sok helyen voltak a keletkező egyház gyülekezetei.

Amely nehéz állapotok azonban éppenséggel nem aka- dályozták az első századok keresztényeit abban, hogy meg- tartsák szentmiséjüket, mert megtartották azt akkor, amikor lehetett, ha nappal nem, akkor éjjel volt a szentmise,1 * 3 meg- tartották ezt azokon a helyeken, amelyek az üldözések kö- zepette alkalmatosaknak kínálkoztak. Az mitsem változta- tott az öskeresztények hitbuzgalmán, hogy az imperátorok haragos edictumai a falakon és hirdető-oszlopokon, a vá- rosok közterein ott függtek, zúghatott bár a nép a kérész- tények ellen s tüzelhették a pogány papok őket véröket szomjazó kiáltások között, mindezek dacára a legnagyobb városokban is megvolt a keresztény istenitisztelet, nem egyszer maga a hitközségnek püspöke, avagy annak egy- szerű lelkipásztora járta el a híveket, hogy megjelentse nekik a szentmise helyét és idejét, vagy pedig az alsóbb- rendű egyházi személyek teljesítették e tisztet s összejöt- tek városokban ott, ahol lehetett.3

1 Ap. csel. 20. 6—11.

3 Tért L. De fuga. c. 14.

3 Az üldözés korát jellemzően irt erről: 5 Dionysius alexandriai püspök Germánushoz. Eusebius történetíró a Yalérián-féle üldözés