Hittudományi Folyóirat 12. (1901)
Dr. Hám Antal: Jónás próféta könyve
JÓNÁS PRÓFÉTA KÖNYVE. 457 sic retulimus, ut invenimus in commentariis.« 1 Már ha Jos. Flav. bona fide beszőtte ez elbeszélést népének törté- netébe, világos, hogy igazi eseménynek tartotta. A későbbi rabbik és a legnevesebb zsidó kommen- tátorok egy pillanatra sem adják fel a valódiság elvét, hanem mint történeti tényt magyarázzák könyvünk minden verssorát, csodának jelentvén ki benne, mit az emberi ész másképen megfejteni nem tud; de mesére vagy parabolára még távolról sem teszik a legkisebb vonatkozást sem. Abarbanel, a nagyhírű tudós, Jónásról így ír: »Az írás mondja, hogy a Szent — legyen áldott! — arra a helyre, a hol Jónást a tengerbe dobták, egy nagy halat rendelt, mely a prófétát elnyelte . . . Kétségtelen, hogy az ember egyik hal gyomrában sem tud élni még csak egy óráig sem, annál kevésbbé 3 nap és 3 éjjel. Mert az ember csak úgy élhet, ha kívülről tiszta levegőt szív be. De ebből épenséggel nem következik, hogy e csodát tagadnunk kell... Nem bizonyítja-e az írás, hogy Ananiás, Mizael és Azariás megmaradtak az égő kemencében ? Ámde bizonyos, hogy ezt nem tehették természetes módon.« 1 2 R. D. Kimchi szerint »Isten rendelte a halat, hogy elnyelje Jónást azon órában, melyben a tengerbe vetik, s mindezt azért (tette), hogy el ne merüljön. Ez csoda.« 3 Mindez azonban nem gátolta Astrucot abban, hogy sok középkori rabbira ne hivatkozzék, mint olyanokra, a kik a próféta történetében vízió leírását látták. »Bizonyos óvatossággal, írja Astruc, sejteti Abraham Ibn-Ezra; Kimchi pedig az evangéliummal nem kevéssé egybehangzóan és elég világosan kimondja, hogy ezen könyv azért íratott, hogy az izraelitáknak erkölcstanul szolgáljon annak feltün- tetése által, hogy egy bálványozó nép bűnbánatot tart egy próféta első szavaira, míg ők, ámbár Isten küldöttei éjjel- nappal dorgálják, mégsem javulnak meg.« 4 1 Jos. Flav. Antiqq. L. IX. c. 11. (Basileae. 1554. p. 252. sq.). 2 Idézi Lamy Rév. Cath. cit. 286. k. 1. 3 R. Kimchi Comm, in Jon. II. 1. 4 Astruc i. m. 18. k. 1. Hittudományi Folyóirat. 1901. 30
