Hittudományi Folyóirat 12. (1901)
Dr. Hám Antal: Jónás próféta könyve
JÓNÁS PRÓFÉTA KÖNYVE. 41 hatalmának és jóságának hirdetése végett idegenekhez kül- dött. Hiszen már Illés prófétáról olvassuk (III. Kir. XVII. 9.): »Kelj fel és menj a szidoniusok Szareftájába és lakjál ott« ; majd a szír Damaszkusba küldi öt az Ur lelke, hogy kenje fel Szíria királyának Házáéit (u. 0. XIX. 15.). Elizeus próféta szintén Damaszkusba megy megjövendölni Házaelnek, hogy királyi uralkodásához majd mennyi köny és vér tapad (IV. Kir. VIII. 12.). Szóval Jónás előtt már voltak mások is, kik az isteni parancsnak engedelmeskedvén, elhagyták hazájukat, hogy idegenben tegyék nyilvánvalóvá Jehova hatalmát. S Jónásnak ezt tudnia kellett, mert Illés és Eli- zeus korától alig egy-két évtized választja el, mely időköz nem akkora, hogy olyan feltűnő események, minők Illés és Elizeus próféta neveihez fűződtek, ezalatt a szóbeli hagyó- mányból nyom nélkül kieshettek volna. Az tehát, hogy egyedül csak neki kellett idegen néphez mennie, futásának oka nem lehet. Ami pedig Jónás hazaszeretetét illeti, ez csak akkor képezhet okot, ha felteszszük, mint sz. Jeromos, hogy a Szentlélek értésére adta Jónásnak a zsidók jövő bukását. Ha azonban ezt a feltételt nem fogadjuk el, — aminthogy nincs is miért — akkor a prófétának nem volt semmi alapja arra, hogy Izrael elvettetésére következtetést vonhasson. Nem indulhatott ki a jövendölésekből, melyek ekkor még sokkal homályosabban ecsetelték Izrael sorsát, semhogy még Jónás életében elérkezettnek lehetett volna tartani meg- valósulásuk idejét; de az Asszíria és Izrael közötti viszony sem volt még olyan, — jólehet Izrael valószínűleg adó- fizetője volt ekkor az asszír királynak1 — hogy Ninive megtérése Izrael pusztulását jelenthette volna és pedig annál kevésbbé, mert épen Jónás volt az, ki nem sokkal előbb megjövendölte Izrael országának hamarosan bekövet- kező felvirágzását, ami II. Jeroboám alatt valóban meg is történt. Másban keressük és találjuk meg mi a próféta f'utásá- nak okát. 1 Vigouroux, A biblia IY. 55. kk. 11.
