Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Dr. Vetési József: Egy XVII. századbeli apologia

EGY XVII. SZÁZADBELI APOLOGIA.

355

Istenről velünkszületett eszménk van-e, vagy olyan, ame- lyet csak a mindenség szemléletéből, szabad akaratunk, cse- lekedeteink és erkölcsisógünk elemzéséből merítünk-e ?

Hatásosan és szépen vannak azután csoportosítva azok az érvek, amelyek a fizikai világ rendjéből és összhangjából vannak merítve. Megismerem a Le Notre, hires francia műkertész értelmiségét és művészetét azon a kerten, melyet■ rendezett, mennyivel inkább kell a mindenség Alkotóját bámulnom munkájában! »De mi ez a kitünően rendezett darab föld, amelynek ékesítéséhez rendezőjének egész tálén- tuma járult hozzá, az egész földkerekséghez képest, amely a világegyetemhez hasonlítva végre is csak egy parány, mely a levegőben lóg. Ezen a parányon pedig el kell helyez- kednünk, tehát nálánál mindenesetre kisebbek leszünk, mert nagy helyet rajta úgy sem foglalunk el. Vannak azonban szemeink, két észrevehetetlen pontocska; irányítsuk őket az égre s mi mindent veszünk rajta észre?«

Elmondja erre Labmyere a földforgás szabályosságát, a nap és évszakok változatosságának szabályszerűségét, a bolygók útját, az állócsillagok távolságát, mozgását, szól a tejútról, mely állócsillagokból van összetevő; szóval kora csillagászati tudományából, amely mathematikai alapjaiban egészen a mai napig legfölebb a Newton nehézkedési törve- nyével bővült meg, az égi testek mozgásának rendjét és szabatosságát állapítja meg, amelyből végtelen észnek léte- lére következtet, s visszautasítja a materialismusnak a

XVII. század végén még sűrűén hangoztatott amaz állítá- sát, hogy az a szabályszerűség a vak véletlennek volna tulaj- donítható. »íme tehát — folytatja — a földön vagyok, mintegy porszemen, mely a mindenségben lebeg; kifejez- hetetlen nagyságú égi testek véghetetlen száma, képzelmün- két meghaladó távolságban futja be az egek véghetetlen űrét. Akarunk-e valamit, ami még csodálatosabb volna ? Maga a föld szörnyű gyorsasággal forog a nap körül. Elkép- zelem a rohanó égitesteket; egyik sem áll a másiknak útjába, nem zavarják egymást, nem ütköznek össze; mi történnék, ha közülük a legkisebb találkoznék a földdel ?