Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Dr. Vetési József: Egy XVII. századbeli apologia

EGY XVII. SZÁZADBELI APOLOGIA.

333

könnyen. Labruyéret épen nagyhírű könyve akadályozta meg az akadémiába való bejutásban, mert nem egy kortársa érezte magát találva a »jellemek« című könyv változatos fejezeteiben, amelyről — félév alatt négy kiadást ért, ami hallatlan és példátlan a XVII. század végén — Malézieux megjegyezte, hogy írója sok olvasót és sok ellenséget szer- zett magának. Végre mégis beválasztották, s akkor meg nem tetszett a felavató beszéde, főleg Harlay párisi érsek- nek, aki a maga apró leikével ellensége volt mindkét nagy püspöktársának, Bossuetnek és Fémionnak, s aki Lábruyére- töl volt kénytelen hallani az akadémia ülésén azoknak tár- gyilagos, finom, szellemes, alapos dicséretét, mig Harlayról szó sem esett a beszédben, valamint hogy az utókor sem tartja őt halhatatlannak, s annyit tud róla, amennyit Fene- Ion írt meg róla a királynak, hogy álnok lelkű, hogy intri- kus, hogy hízelgéseivel belopta magát XIV. Lajos kegyeibe, amelyekkel 20 évnél tovább büszkélkedett; az egyházon zsarnokoskodik, a becsületes emberek ki vannak szolgáltatva önkényének, azután romlott, javíthatatlan és erkölcstelen életet él. Ilyen fotográfiát pedig Harlay sem kívánhatott magának Lábruyérétől.

A nagy francia író műve utolsó fejezetének olyan a tartalma, mely különösen megnyerhette barátjainak, Bossuet- és Fénelonnak tetszését. A keresztény vallás apolo- giája az, olyan, amely lényegesen eltér a két egyházfejede- lem hitvódő iratainak jellegétől. Lábruyére nem volt theo- logus, s nem volt filozófus; alaposan képzett férfiú, kitűnő író és nevelő, tökéletes világfi a világfiak közönségesen ismert fölületessége és léhasága nélkül. S annak folytán nem merném besorozni a nagy vagy legalább is a kiváló apologeták közé, de azért apológiája nem kevésbbé rend- kívül érdekes és jellemző kultúrtörténeti szempontból, s így okvetetlenül kell, hogy helyet foglaljon az apologetika történetében. A két tudós püspök pedig barátjában épen azt becsülhette nagyra, amik theologia! és filozófiai tekin- tetben benne hiányoztak. A világnak írt Lábruyére a világfi nyelvén, a világfi szinvonalán; az a nyelv könnyed, elegáns,