Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Nyőgér Antal: Az oltár

294

NYÖGÉR ANTAL.

Ez értelmezés egészen beváló, kielégíti az ember értei- mét és szivét. Hisz maga Ciceró is, az ő pogányeszével úgy okoskodik, hogy semmi keresete sincs a fegyvert szol- gáltató vasnak a szent helyeknél, a harc eszköze nem a templomba való.1

E magyarázatban maga a Szentírás erősít meg, mert az Isten, mikor a hordozható oltárra nézve adott Mózesnek parancsot, megszabta, hogy annak oldalait kívül-belül és a négy szarvait rézzel vonja be, a rudak szintén rézzel bevontak legyenek és egyéb, az oltárhoz szükséges tűzálló kellékeket mind rézből készíttette. Salamon állandó oltárá- ban egy darab vas sem volt, hanem réz, bár a vas magá- ban véve alkalmasabb lett volna.

A vésővasat oly nyomatékos parancsban még azért is távolította el Isten az oltár közeléből, mert hacsak egy kicsit enged, hamar faragni, vésni kezdték volna azzal az oltár köveit és véstek volna rájok mindenféle alakokat s követték volna a szomszéd pogánynépeket, kiknek oltárai bálványaik képeit viselték. Az a minden áron bálványozni akaró nyakas nép, ha látja vala az oltáron a kifaragott alakokat, rögtön elhagyta volna az igaz hitet s tisztel hamis isteneket, megtevén isteneinek azt a kifaragott követ, amelyen áldozatát mutatta volt be.

Ez okból parancsolta meg az Isten, hogy a legegyszerűbb legyen az oltár anyaga, hogy népének figyelme az áldozat- nál legyen s lelke az áldozattal tisztelt igaz Istenhez emel- kedjék.2

Ezt később világosan ki is fejezi a Szentírás. Abban az időben ugyanis, amikoron Jeruzsálem már elesett és a győz- tes Nabukodonozor a zsidókat fogságra vitte, Jeremiás ezek- hez, a számkivetés útjára induló zsidókhoz levelet küldött, amelyben lelkűkre kötötte, hogy majd ha Babylonban lát- ják a fényes, külső bálvány tiszteletet, az aranytól, ezüsttől ragyogó bálványokat, a nagyszerűen elkészített oltárokat,

1 De Legib. L. 2.

־ S. Thom. 1. 2. Qu. 102. art. 4. ad. 7. Comment. Abulens.