Hittudományi Folyóirat 12. (1901)
Nyőgér Antal: Az oltár
AZ OLTÁR. 281 ezért mindenkoron oly helyeken iparkodott oltárt emelni, amely helyeken az Isten különösen kinyilatkoztatta magát az emberek előtt, akár úgy, hogy ott megjelent nekik, vagy pedig valami kiváló, avagy csudás jótéteményével árasz- tatta el őket. így már e helyek éppen ez által megszen- teltekké váltak, fölötte emlékezetesekké lettek az embe- rek előtt. Az emberiség legelső korszakából vajmi csekély írott följegyzés van az oltárokról, annál kevesebb lehet azoknak helyéről. De az az egy-két nyom is arra mutat, hogy az első család ott állítá föl oltárát, ahol külsőképen is leginkább közeledhetett Istenéhez. Ádám mielőtt elhagyta volt a paradicsomot, áldozatot tett, oltárt készített, azon a helyen, ahol annyiszor boldo- gította őt a neki meg-megjelenő Teremtő. Kiüzetvén boldogságának helyéről, ott lakott ennek a szomszédságában, gyermekei ott, abban mutatták be az áldozatot, amiben Isten jótéteményeit érezték. .Isten áldása Ábelt nyájakkal gazdagította, ezekben látta ő azt, hogy vele van az Isten segítsége, azért az ezekből fölajánlott áldozat számára emelt oltárt; amint Kain meg a bő áldással elárasztott termeszt- mények számára. Noénál már még világosabban kitűnik e lélektani következtetés helyessége; mert a Szentkönyv szavai szerint ott emelte ő oltárát, legott azon a helyen, ahol a szörnyű veszedelemtől őt megóvó Isten szólott hozzája, midőn a vizek elapadtával kiszólította őt a bárká- ból.1 Ugyanígy tett Ábrahám, elhagyván ő atyái földjét, amint elért Sichemig, a Móré terebinthfás mezejéig, meg- jelent neki az Isten és oda Ígérte azt az egész tartományt, és e helyen Ábrahám azonnal oltárt épített1 2. Továbbá amidőn innen szerencsésen eljutott a Bethel környékén emelkedő hegyre, hálából, hogy az Isten az idegen emberek között idáig elsegítette, itt e helyen is oltárt emelt.3 Hebron környékén 1 Gén. 8. 2 Gén. 12, 7. ״ Gén. 12, 8. Hittudom&nyi Folyóirat. 1901. 19