Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Nyőgér Antal: Az oltár

274

NYÖGÉR ANTAL.

kifejezettségre az áldozatokban jutott. Innét származott áldozatának e negyedik neme: a kérő áldozat, mely mint az előbbi három szintén erre kiválasztott helyet, oltárt követel.

így az emberi lelket különböző állapotaiban tekintve, mindig arra a következtetésre kell jutnunk, hogy az oltár, bár legyen az különböző célra irányított áldozatok végre- hajtásának helye, alapját, eredetét, gyökerét mindig az emberi természetben leli. Az imádó, a hálaadó, az engesztelő, a könyörgő lélek és az egész ember vallásos érzetének természetes folyamánya, követelménye ez.

Az oltár történeti eredete.

Az embernek természeti mivoltát vizsgálván, azt látjuk, hogy az oltár eredete, alapja, gyökere az embernek természetében vagyon. Méltán fölvethető a kérdés, hogy vájjon a Teremtő ez érdemben egyedül csak a saját ész- világára utalta-e az embert? vagy pediglen maga a bölcs Isten is tett valami határozott rendelést e tekintetben ? Erre nézve teljes határozottsággal azt kell felelni, hogy igenis, maga az Úr is tett rendelést. Ö volt az emberiség első közvetlen nevelője, s mint ilyen oktatott és parancsolt.

Távolabbi értelemben az a fa, mely az első parancs tárgya vala, már oltár volt. Igaz, hogy nem úgy, miként azt később tapasztaljuk, de oltár volt; mert értelmének, akaratának áldozatát arra kellett volna letennie az ember- nek. E fa pediglen Isten parancsa szerint lön azzá, amivé Isten az emberre nézve tette. E fánál megvan az, ami az áldozatnál szükséges: a lemondás. Isten mindent az ember- nek adott e földön, használatára bocsátotta a föld összes terményeit, egyedül annak a fának gyümölcsét vette ki, azt akarván, hogy az ő kedvéért, az ő elismerő megvallásáért, erről mondjon le. E lemondás ott érvényesült volna, annál a paradicsomi fánál, s így Isten rendelése és az embernek kiadott első parancsa e körül, bizonyos, tágabb értelemben, mint oltár körül fordul meg.