Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Dr. Hám Antal: Jónás próféta könyve

JÓNÁS PRÓFÉTA KÖNYVE.

23

12.), mégis azt válaszolja: »Kérlek, Uram, . . . küldd el, a kit küldendő vagy« (u. 0. 18., 14.), és csak az Úr haragjának enged. Ha Mózes így vonakodik elvállalni a küldetést, mi különös van abban, hogy Jónás is így tesz? De a prófétának többi tette is megmagyarázható az ő heves természetéből. Az egész elbeszélés sanguinicus embernek tünteti fel a pró- fétát. Az ily természettel pedig vele jár a hirteleni fel- lobbanás, a gyors, sokszor meggondolatlan cselekvés. Már most, ha nem feledjük, hogy a sngalmazás a szentíró egyéni- ségét, tehetségeit, gondolkozásmódját és jellemét nem semmi- siti meg,1 akkor egyáltalában nem találunk elégséges alapot azt állítani, hogy a próféta tettei nem fakadhattak jellemé- bői, hanem idegen kéz helyezte őt idegen környezetbe. Hogy hibáit bevallja, szintén nem mutat idegen íróra, hanem csak a próféta őszintesége mellett tanúskodik; ezzel inkább azt vallja be, hogy a tanítás, melyet neki Isten adott, nem maradt gyümölcstelen, mert előbbi dacos természete aláza- tossá változott. Épen ez az önmeggyőzós, melynek emléke a mi könyvünk, saját gyarlóságait őszintén elismerő nagy léleknek tünteti fel Jónás prófétát, a kit hibáinak alázatos bevallása csodálatunkra tesz méltóvá.2 A nagy egyház-atya, sz. Ágoston, a »Retractationum libri duo« c. művében szigorú bírálat alá vetette összes munkáit s nem habozott bevallani, hogy hol tévedett. Van-e valaki, aki ekkora őszinteséget látván, miatta el akarja vitatni sz. Ágostontól Retractationum libri duo-ját ? Ugyanígy cselekszik Jónás próféta is. De hát ez más! Persze.

A »vala« szóból vont következtetésre pedig azt mond- hatjuk, hogy egészen megállná a helyét, ha a ירתיה mindig

1 Székely, A Szentírás apológiája. Nagyvárad. 1891. 14. 1.

3 Theopliylact. Comm. in Jón. IY. II. (Opp. 00. Venetiis. 1763. T. IV. p. 203.). Porro cetera, quae in hac sunt prophetia, digna sunt admiratione : maxime vero ipsius prophetae mores adeo placidos et veros hic mirari par est, ut omnia citra tegumentum aperte dicat, suosque defectus denudet, nimirum inobedientiam, fugam, pusillani- mitatem: nec horum ipsum, quo minus aperiret, puderet, quin potius literis mandaret ad nostram commoditatem.