Hittudományi Folyóirat 11. (1900)

Dr. Ehrhard Albert: A keleti egyházak kérdése és Ausztria-Magyarország hivatása ennek megoldásában

h 46 l állanak elszakadt testvéreihez, mint a latinok. Tényleg né- mely helyen az egyforma ritusú egyesültek és nem egyesültek között barátságos viszony áll fenn, melynek értékét az unió munkájára nézve nem szabad kevésre becsülnünk, míg a tapasztalás tanúsága szerint a latinok gyakran mindkét félnek visszatetszenek. Valóban! Nincs ok, hogy ilyen körülmények között ]etegyünk reményeinkről, mert korunk legnemesebb kultu- rális mozgalmai javára vannak az unió művének, miként viszont emez azoknak új tartalmat és erőt kölcsönöz. Eme kölcsönös hatás folytán az unió műve kulturális művé lesz a szó legszorosabb értelmében. Aki tehát a jelen kultu- rális működésének jövőjében bízik, s ezt mi mély meggyő- ződésből teszszük is, az nem kételkedik az unió művének végső eredménye felett. Miként az első reménysugár az örök Rómából, xigy ragyog felénk az utolsó a legrégibb keleti patriarkátus földjéről, a műveltség ősi talajáról, Egiptomból. Ott az elszakadt koptoknál termékeny szívekre talált XIII. Leo pápa felhívása.37 Két óv leforgása alatt (1895—1897) több mint hat ezer áttérés történt az egyházhoz. Tíz helység kórt kath. templomot és iskolát, s hála egyes fenkölt lelkű pártfogók támogatásának, kik között ott ragyog 450,000 fran- kos ajándékával I. Ferencz József is. meg is nyerte. Miként az imént említettem, már 1895. novemberében visszaállí- tóttá XIII. Leo az alexandriai patriárkátust, 1898-ban jan. 18-án gyűlt össze az első katholikus kopt zsinat, s azóta, még nagyobb arányokat ölt az unió. 1898 májusában az áttértek száma 13,000-re rúgott,38 s ugyanazon óv októberé­3’ 1896-ban különböző lapok a diarbekiri érseknek, Abdullah Gergelynek, a katholikus egyházba való belépéséről hoztak hirt. Csak föntartással közlöm a tudósítást. Közlik Behnam Benni katho- likus szír pátriárka tevékenységének különféle eredményeit, ki 1897-ben halt meg. Jeruzsálemben 1894-ben a schismatikus kopt püspök, Vazul, csatlakozott az unióhoz. E szétszórt esetek ritkán teljesen hitelesek. 38 V. ö. L. Hammerstein, Die Zukunft der Religionen, Trier, 1898, 124—129. old.: G. Macaire, Histoire de l’église d’Alexandrie DR. EHRHARD ALBERT.

Next

/
Thumbnails
Contents