Hittudományi Folyóirat 11. (1900)
Kudora János: Magyar egyházi szónokok
MAGYAR EGYHÁZI SZÓNOKOK. 389 különleges szenvedéseit felsorolja a szónak s a borzalom e szemléltető képeit befejezi annak leírásával, hogy mindezen kínok örökké tartók. »A tűz örökké égeti, de el nem égeti; perzseli, de meg nem emészti a kárhozottak testét. Az iszonyú kínok, melyekről emlékezénk, tűrhetők volnának, ha valamikor végek lenne és szabadulás reménységével lágyulnának, . . . de soha ezektől szabadulás nem lehet . . . mert amely vétek- ben meghal ember, örökké abban marad, mivel pokolban nincs helye bocsánatnak . . . Nincs emberi elme, mely meg- foghassa, nincsenek szók, melyekkel kimondhassuk, mit tészen az, hogy örökké kínoztatnak pokolban a gonoszok, és valamíg Isten, Isten lészen, addig kiáltják a gazdaggal, hogy kínlódnak a tűzben ... Az írástudó doktorok külön- böző hasonlatosságokkal ismertetik, az örökké valóságnak szörnyűségét. Némelyek azt mondják, hogy ha a föld és ég közit fövény-hegygyel megtöltenék és minden ezer észtén- dobén csak egy fövényecske vitetnék abból más helyre: ezerszer és ezernyi ezerszer mind másuvá hordatnék a nagy hegy és még sem volna vége a kárhozottak kínjainak; sőt akkor kezdetnék az örökkévalóság, mert a végetlen és vég- gél határozott között egybevetés nem lehet. Mások azt írják, hogyha egy kis kalánkát adnának a kárhozott embernek és azt mondanák, hogy akkor leszen vége kínjainak, mikor ezzel a tengert kimeríti: vigasztalására volna ez is, a hosszú reménység. Vannak, akik azt mondják, hogy ha a kár- hozottak minden száz esztendőben egy csepp könyhullatást ejtenének és ezek mind megtartatnának, több könyet hűl- latnának, hogy sem a mennyi csepp vagyon a mélységes tengerben: és akkor csak kezdete volna az ő romlásoknak.«1 c) Pázmány apostolkodó szónoki szellemét igazi nagy- ságban mutatják azok a beszédek, melyeket a keresztény család s általa közvetve a keresztény társadalom s azután még külön ez utóbbinak nagy érdekeiért mondott. Ezekben a beszedekben éles szeme a későbbi századok homályába 1 Pünkösd után 21. vasárnapra. Hittudományi Folyóirat. 1900. 32
