Hittudományi Folyóirat 11. (1900)
Végh Kálmán: A plébánosok beiktatása
A PLÉBÁNOSOK BEIKTATÁSA. 353 tisztult jogi fogalmakkal biró korunk nehezen fog kérni az ilyen izü egyházjogocskákból, annál kevésbbé, mert köztudomású dolog, bogy a jobb, önérzetesebb rész másképen gondolkozik a főpásztorokkal élén, kik az egyházmegyei névtárakban előforduló curatus, administrator elnevezéseket nem tartják külön jogi fogalomnak, mint alább ki fog tűnni. Véleményem szerint ez elnevezések régibb évek maradványai, de ma már csak egyes »törekedi« nyomdászoknak szánt- szándékkal meghagyott, értelemveszített sajtóhibái. Az említett, rósz nyomon haladva azután az a köz- felfogás jutott érvényre, hogy a plébánosok beiktatása külön kegy, külön rang, külön jogok biztosítója, annyira, hogy a be nem iktatott plébánosok úgynevezett »nutu amovibilis« existentiák. Hányszor nem olvassuk egyesek életrajzában, hogy lelkészszé lett ekkor és ekkor; végre investiturát is nyert. Legújabban már kerületi gyűlés is akadt, ahol keser- vesen panaszolják el, hogy investiturát nem nyernek és így csak »lelkészek« és nem »plébánosok.« A Magyar Állam hasábjain is folyton kisért az olyan cikk, mely hangosan követeli a »lelkészek« biztosítását, hogy »állandó plébáno- sokká« lehessenek. Hevesmegye igazoló választmánya pláne meg akarta tagadni a virilis jogot olyan papoktól, akik csak »administratorok« és nem parochus néven szerepelnek az egyházmegyei névtárban. Ne csodálkozzunk e zagyvalék fölött, mikor magyar egyházjogászaink közöl egyesek nomina sunt odiosa - - »udvarolták el« az igazságot vagy tévedtek és velők az egész közvélemény annál könnyeben, mert ezek tévedése bizonyos egyházi tisztviselőknek jó fegyver volt önérvényesítésökre. Dr. Samassa József, egri érsek úr, e sorok csekély írójának kegyelmes főpásztora, évek óta nyomról nyomra vezeti lelkészkedö papságát jogaik, kötelmeik, hogy díva- tos szóval éljek, »kiség«-ök tudatára és fokonkint eman- cipálja őket több, közkeletű kánonistának nyilvánvaló téve- dése alól. Igen, nyilvánvaló tévedése alól; mert nem kell mást tenni, csak a német — nem az osztrákokat értem — kánonisták műveibe tekinteni, kik az egyházi köztörvényt
