Hittudományi Folyóirat 11. (1900)
Végh Kálmán: A plébánosok beiktatása
A PLÉBÁNOSOK BEIKTATÁSA.-------------sjabb időben történt, hogy hazánk egyik kitűnő, akkor J még ellenzéki politikusa a kormánypárt eljárását I úgy jellemezte, hogy »eludvarolják az igazságot«• Hasonló irányt lehet észrevenni az egyházi élet terén is, midőn egyes kánonjogászok és az általok irányított egy- házi közvélemény a plébánosok, mai köznyelven lelkészek, rendszerinti hivatalát teljesen a beiktatástól teszik függővé, úgy nyilatkozván, hogy az csak »lelkészhelyettes«, aki be nincsen iktatva, sőt vicarius, ami szerintök még alacsonyabb fokát képezné az egyházi hivatalnak. így csinált azután az igazságot »eludvarló« gyakorlat olyan rangsorozatot, mely az egyházi hivatalokat ősi, nemes egyszerűségökből kivet- kőztetvén, az osztrák minta szerinti, majdnem a nevetségesig menő »létrát« hozta be, egy hivatalból hármat, sőt négyet is csinálván ilyen, sehol nem approbált elnevezések szerint: 1-sö létrafok: ideiglenes lelkészhelyettes; 2-ik létrafok; lelkészhelyettes ; 3-ik : lelkész; 4-ik : plébános; — sőt akad ötödik is, de ezt már latinul lehet csak megnevezni: parochus. Ezen magyar szavaknak megfelelően a latin elnevezések így alakultak: administrator interimalis, administrator, cura- tus, plebanus, parochus. Ennek az émelygős servilismusnak, az egyházi tisztikar ezen elpuhító kórjának, sajnos, még a minapában is akadt egy védelmezője, aki egyházjogtanát a plébánosoknak, egyházi névtár szerint administratoroknak, »lelkészhelyettes« címzéssel ajánlgatta. Nemesebb érzésű,
