Hittudományi Folyóirat 11. (1900)

Dr. Szilvek Lajos: Magyarország és a kereszténység

28

DR. SZILVEK LAJOS.

zatot őseink vallásában a természetimádáshoz. Az ellen- séges szellemrajtól körülvett ember a táltosok hatalmától reméli megvédetését. Ugyanezért tiszteli az ősöket is és a szellemek jóindulatát áldozatokkal igyekszik a maga szá- mára biztosítani. A fehér ló áldozata úgy megvolt hajdan a perzsáknál, mint napjainkban a sámán és a lóáldozat az altáji népek babonái közt. A zend népektől származhatott a tűzimádás, amelynek nyomait még ma is fenntartják népszokásaink. Ibn Roszteh és G-urdézi tűzimádóknak mondják a magyarokat. Theophilaktos iá említi ezt, és ha megjegyzi: Egyedül azonban azt imádják és Istennek azt nevezik, ki az eget és földet teremtette, — ez nyilván még nem biztosítja őseink számára, nevezetesen az egész népség minden csoportjának, a tiszta monotheismust, amelyhez úgy a történeti fejlődés alapja mint a tiszta felfogású, teljes meggyőződésű hirdetők hiányzanak. A polytheismus- ban is van rendesen egy legfőbb istenség. Idővel termé- szetesen egyre határozottabban lép fel a nemzeti köztudat- ban az igaz Isten eszméje, különösen a mohamedán és a zsidó vallással való érintkezés folytán. Ha a- dogmatikus vallásoknál sincs kizárva az egyéni felfogás és alkalmazás a hiterkölcsi kérdésekben, mennyivel inkább alakította át vallását és istenét az ős magyar a maga képére és hason- latosságára. Innen az ősök tisztelete is, innen az a kiválólag harcias jellege is őseink vallásának. A legfőbb, a gyakor- latban leginkább érvényesült hitigazság: ezen és a más világon jutalmat nyer a harci vitézség. Márk krónikája szerint az a szittyák hite, hogy akiket életűkben meg- öltek, azok lesznek a túlvilágon az ő rabjaik. Lehel és Bulcsu, miként Atilla magát, az Isten ostorának tartják a magyarságot; mikor Lehel leüti kürtjével á császárt, e szavakra fakad: Előttem mégysz és szolgám leszesz a más- világon. A harc őseink életeleme; erre buzdítja vallása; erre készül vadászat, verseny alkalmával; ezt csöpögteti a zsenge gyermek fogékony leikébe; ezt tartja nagyra a nők kitüntető szerelme; erre hevíti a kobzos tor vagy lakoma alkalmával. Ami ezen kívül esik. az nem találja meg az