Hittudományi Folyóirat 11. (1900)

Dr. Rézbányay József: A házasság szentsége

178 DR. RÉZBÁNYAY JÓZSEF. félnek, hogy ha akar, ne kelljen oly viszonyban megmarad- nia, amely tekintettel arra, hogy az nem egyházilag, tehát érvénytelenül, s az ő törvényeik szerint kötött házasság, minél fogva nincs is megengedve, azonban ezen esetben is a vallás törvényei szellemében kárhoztatott viszonyt mint törvényeset kellene polgári részről fentartani. Különben is e két határozat nem küszöböli ki azon föltevés lehetőségét, hogy a házasságban a szentség a házassági szerződéstől el- választható és azért az ellentétet, amely (tervbe vett) tör- vény-javaslat és az egyház tanitása között fennáll, fentartja. Ám tartsa meg a császár, ami a császáré, de adja meg az egyháznak is, ami az egyházé, más útja nincs a kiengesz- telődésnek. Határozza meg a világi hatóság a házasságnak polgárjogi következményeit, de engedje meg egyszersmind, hogy az egyház is szabadon szabályozza a keresztények között a házasság érvényét. Fogadja el az állami törvény a házasságot érvényesnek, vagy érvénytelennek, aszerint, amint az egyház azt érvényesnek vagy érvénytelennek mondja ki, s ezen kiinduló pontból ־fogva fel a dolgot, megállapítani nincs jogában, mert hatáskörén kívül esik, állapítsa meg a házasságnak polgárjogi hatását.1 Azt sem lehet IX. Pius ezen encyklikájára nézve nehézményiil fölemlíteni, mintha abban a pápa csak mint magánhittudós, saját nézetét fejtegetné a sardiniai király- hoz intézett levelében, minthogy épen a sardiniai király hivatalosan szólította fel, hogy e tárgyban a pápa nyilat- kozzék. És ha ezzel még valaki be nem érné, azt mondhat- nók neki, amit VI. Pius pápa válaszolt 1786-ban dec. 80. kelt levelében a württembergi hercegnek: Non hie locus est, dissertationem Nobis ad eam doctrinam confirmandam texere; cum satis omnino esse debeat Tibi, qui catholicus es, eam per Nos ipsos agnosci.3 י Kutscliker i. m. I. 6. §. 8 Legújabban pedig XIII. Leo Arcán. div. sap. consilium kéz- detü encyklikájában (1880. febr. 10. §. Constat inter omnes) ugyan- ily érteményben és még határozottabban nyilatkozott: »... Cum ex- ploratum sit, in matrimonio christiano contractum a sacramento non

Next

/
Thumbnails
Contents