Hittudományi Folyóirat 10. (1899)
Dr. Kiss János: A hittudományi oktatás nyelvéről
HITTUDOMÁNYI MOZGALMAK, VEGYESEK. 533 ismét szép jele és hatalmas eszköze az egyház szintén egy- ségének. És dicsősége a magyar katholikus papságnak, hogy ebben a tekintetben eddigelé legeiül jár, amennyiben job- ban érti és könnyebben beszél latinul, mint az elsorolt népek bármelyike, miként erről úgy szórványosan történő esetekben, mint zsinatokon, a katholikus tudósok tudomá- nyos kongresszusain s egyéb gyűléseken meggyőződtünk. !Szerfölött kivánatos, hogy a katholikus papok érintkezésé- nek ezt a hatalmas eszközét a katholikus pap általában s nevezetesen a magyar pap ápolja, vagyis hogy jól tudjon latinul. Erre az érvre megjegyzem, hogy az megdönthetetlen s hogy a felhozott tények a latin nyelv nem akármilyen, hanem tökéletes tudását megkövetelik. Már pedig ezt a tökéletes tudást máshol és máskor, mint a hittudományi tanfolyam alatt, meg nem szerezheti a papjelölt. Ha a középiskola meg is adná a latin nyelv tökéletes tudását, amint nem adja, ez még sem volna elegendő, először, mert nem terjed ki a hittudományi és egyházi dolgokra, másod- szór, mert a nyelvet folyton folyvást gyakorolni kell, hogy el ne felejtsük. Ebből világos, hogy a hittudományi tan- folyam alatt a latin nyelvet gyakorolni, és pedig nagyban gyakorolni kell. Már pedig hogyan történhetik ez a gya- koriás ? Különböző módon. így az ájtatossági gyakorlatok latin nyelve által, ami igen hatalmas eszköz és kellő mól- tánylást követel. Aki napról-napra latinul imádkozik és elmélkedik, latin buzdításokat hall s latin jegyzeteket tesz lelki életére vonatkozólag, az a latin nyelv elsajátítására és könnyed kezelésére hatalmas eszközt használt. Szintén hatalmas eszköze volna a latin nyelvtanulásnak a latin nyelvű érintkezés az elülj árókkal s latin társalgás a nővén- dóktársakkal, a hét egynémely napjain. A főpásztor úgy intézkedhetik, hogy a papjelöltek némely napokon magyarul, más napokon latinul, ismét más napokon valamely más nyelven társalogjanak, a körülményekhez képest. Hasonló- kép célszerű eszközök a latin nyelvtudás gyarapítására: a papnevelő-intézet latin nyelvű szabályzata, ugyanilyen