Hittudományi Folyóirat 10. (1899)

Nyőgér Antal: Egyházi könyvtilalom

EGYHÁZI KÖNYVTILALOM. 149 A folyton terjedő árián eretnekség leküzdésére a 347. évben tartott sardikai zsinat az anyaszentegyház összes püspökeihez levelet írt, melyben egyebek után határoza- tilag elrendelé, hogy Gregorios alexandriai, Basilius ancyrai, Quintianus gazai megátalkodott eretnek püspökökkel semmi- féle összeköttetésök ne legyen és ezeknek leveleit se tart- sák magoknál, se el ne fogadják.1 A kelet eretnek püspökei levelet írtak Galliába a püspökökhöz eretnekségökre csábítván ezeket, azonban ezek 362-ben Párizsból zsinati, levélben teleltek, melyben ki- fejték a katholikus hithez való hűségüket és egyszersmind értesíték a keleti eretnek püspököket, hogy Saturninus arelati püspököt eretnek iratai miatt az egyház közössé- géből kivetették.2 Sz. Epiphanius, ki 367-ben Cyprus sziget Salamis nevű városának püspökévé választatott, egybegyűjti Cyp- rusnak összes püspökeit tanácskozásra és Ítélethozatalra és az összejöttek Origenesnek téves tanokat tartalmazó könyveit megbélyegzik és ezek olvasását a hívőknek megtiltják.3 Sz. Jeromos keletre utaztában Epiphaniust meglátogatta és azt írja róla, hogy: ö tudománya, életének érdemteljes vol- tára nézve az egész világ tanúsága szerint is nagy kitűnő férfiú.4 Ez időben élt Apollinaris laodicaeai püspök a szent- háromságról és a megtestesülésről Írván, eretnekséget tani­I Tlieodorit. L. C. 8. In. CC. 00. u. 0. F. 201.: »Gregorium in Alexandria, Basilium in Ancyra, Quintianum Gazae, nec episco- pos nominandos, neo Christianos, nec quamlibet penitus cum eis haben- dam esse communionem, nec eorum literas habendas, neque seriben- dum eis«. s Hilarii fragin. L. 2. ap. Bar. a. 362. CO. XXXIII: »Saturni- num, qui statutis salubribus impiissime contradixit, secundum fratrum nostrorum geminas iam literas excommunicatum ab omnibus Galli- canis Episcopis charitas vestra cognoscat, quem et vetera dissimulata, jamdiu licet, crimina, et cetera edita, epistolis suis novae temeritatis irreligiositas indignum Episcopi nomine esse fecerunt«. II S. Alph. Th. M. T. 1. app. 4 S. Hier. adv. Joan. Hieros.: Nec aetate, . nec scientia, nec vitae merito, nec totius orbis testimonio major es illo.

Next

/
Thumbnails
Contents